Aki a kerítésépítés mellett azzal érvel, hogy a szögesdrót a keresztény Európa védelmét szolgálja, istenkáromlást követ el. Aki azt állítja, hogy a háborús övezetekből ideáramló embertömeg elsősorban azért indult útnak, mert a jobb élet reményével csábítja ide őt néhány politikus, hazudik. Akik embertelen körülmények között tartják és megalázzák a menedékkérőket, magát Krisztust, az ő képét is magukon viselőket köpik szembe. Aki káromolja az istent, előre megfontolt szándékkal hazudik és emberek méltóságát sérti meg, nem lehet keresztény.
Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztust követem, hozzá hasonlatossá szeretnék válni. Jézus nemegyszer meghökkentette, sőt megbotránkoztatta a környezetét. Hiszen tanítványait nem tudósok és csillogó életű gazdagok vagy a helyi hatalmasságok, hanem szegény és elesett emberek közül választotta. Egyik legszebb tanítása a házasságtörő asszonyról szól, akit meg akart kövezni a feldühödött tömeg. Őket egy kérdéssel állította meg Jézus: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”. Nem repültek a kövek. Ismerte az embert, hiszen ő maga is ember volt, de ismerte a teremtőt is, hiszen fiaként vele egylényegű volt. Éppen ezért nem követel tőlünk lehetetlent, de a jóra való törekvést igen. Tanítása alázatról, a másik elfogadásáról, segítségnyújtásról, az elesettek felkarolásáról, a rászorulók gyámolításáról és mindenek előtt a feltétel nélküli szeretetről szól. Ő maga a remény s a bizonyosság, hogy a jó ott van mindannyiunkban, de ahhoz dolgoznunk kell, hogy az váljon bennünk uralkodóvá, s ez tükröződjön cselekedeteinken és egész életünkön is.
A keresztény nem mazsolázik ember és ember között, mert a másikban ott látja a mindnyájunkat megalkotó szándékát és szeretetét. Ha egy másik embert megalázunk, nem pusztán a hús-vér lényt gyalázzuk, hanem magát Istent is. Ha egy keresztény szóval vagy cselekedettel megbecsteleníti felebarátját, pontosan úgy tesz, mintha a keresztre feszített Krisztust ütné meg, vagy a templomban az ördögöt dicsérné. Ha az ajtónkon kopogtató, elgyötört testű és lelkű embertárs előtt nem tárjuk fel otthonunkat, sőt még el is taszítjuk magunktól, magát a Megváltót lökjük a porba.
