Már, amikor Töröcskei úr bankjából időben vették ki pénzüket a nagymenők, irigyeltem őket hozzáértésük miatt. Most azt látom, hogy minisztériumi szinten is érzik a széljárást, rájuk bízhatjuk magunkat, nem hagyják veszni a közpénzt. Pedig ez a Quaestor-ügy más, mint a többi.
Unortodox, hiszen a tulajdonosnak a beomlás napjaiban még arra is volt gondja, hogy az ETO futballistáit vigasztalja, miután arról értesültek, hogy oda a csapat pénze, sőt az Audik kulcsát is le kellett adniuk. Kiderült, hogy az öncsődről szóló bejelentés sem akkor keletkezett, amikor a hír, ráadásul az ismeretlen tettes ellen gőzerővel folyó nyomozás ideje alatt a cégbíróságnak is akadt dolga, mert felállt székéből a Tarsoly-család, hogy önzetlenül átadja helyét egy tápiósági illetékességű komának, akit momentán a köd nyelt el, de annyi valószínű, hogy kockázatviselő típus. Állítólag teherautó is járt a milliárdos hegyvidéki villájánál, amely egy lichtensteini offshore cég nevére van bejegyezve, és nyilván hasznavehetetlen limlomokért érkezett. A nagyfőnök úgy tűnik, elégedett a bilincskattanások mennyiségével, mert ebben az esetben szó sincs őrizetbe vételről, hiszen a rendőrség még ki sem hallgatta Tarsolyt.
A politikai kármentés most abban nyilvánul meg, hogy rohammunkában drákói törvények készülnek, amit később majd jóval lassúbb tempóban finomítani kell. A kormány ahhoz a mindig későn érkező rendőrhöz hasonlít, aki egy bűntett helyszínelésekor állandóan a pisztolyáért kapkod, hogy feledtesse: az esemény idején is a közelben posztolt. A közvélemény persze általában tapsol a szigorításoknak, mert nem veszi észre, hogy a törvények következetes betartatása több haszonnal járna. Nálunk viszont lassan már a nagykapu is kiskapu, néha meg sem lehet különböztetni őket. A gyors kártalanítás szintén fontos üzenet, ezért a csalást is más skatulyába kell helyezni, a nem létező kötvényekért is fizetni fog a beva, jóllehet a pénzét már rég fölemésztették a brókerbotrányok, mindenki megnyugszik és elégedett lesz a gyors állami beavatkozás miatt, kivéve az egyszeri adófizetőt, aki közömbösen bámul maga elé, hiszen a veszteség csak nagyon áttételesen érinti.
