Kezdhetném persze azzal, hogy emlékeztetem önöket: a mostani pedagógus-béremelés sok tanár esetében praktikusan nem jelent mást, mint hogy visszakapják azt a pénzt (annak a pénznek egy részét), amelyet tavaly elvettek tőlük. Hiszen az államosításkor a gazdagabb önkormányzatok alkalmazottai rosszul jártak, mert elvesztették a cafeteriát; mások a túlórapénzüknek és egyéb pótlékaiknak inthettek búcsút, amikor a kormány megemelte a tanárok munkaterheit. Szóval beszélhetnék erről, de nem sok értelme lenne. Egyrészt, mert más tanároknak meg valóban nőtt a jövedelme, és ezt Medgyessy Péteré óta egyetlen kormány sem mondhatta el magáról. Másrészt pedig tudom jól: feltéve, hogy maguk is nem pedagógusok, önöket ez az egész nem különösebben érdekli.
 |
| Első nap az iskolában. Ezt is jól ismerjük Banczik Róbert |
A magyar társadalom nagyja az iskolához körülbelül ugyanúgy viszonyul, mint annak idején a sorkatona a hadsereghez. Utálja és szorongja, de valami sajátos Stockholm-szindróma béklyójában képtelen elfogadni, hogy az utána jövőknek mindez lehetne jobb, hasznosabb, nem annyira kínzó. A megboldogult szöveges értékelés láttán feltoluló szülői kérdés – „Jó de akkor hanyas?” – magában foglalja mindazt, ami miatt Orbán atyáskodó, minden kérdésre csak egyetlen választ ismerő állama zéró ellenállás mellett fordíthatta vissza mindazt, amit az esélyt adó, szabadságot hozó iskola érdekében évtizedek alatt tenni sikerült.
