A közoktatási rendszer nem tud mit kezdeni a menekült gyerekekkel, és a szakpolitikusokat, szakértőket nem is különösebben érdekli ez a probléma – állapította meg az Educatio Nonprofit Kft. esélyegyenlőségi igazgatósága, és ebben a verdiktben legfeljebb az az érdekes, hogy mindez öt évvel ezelőtt történt. Akkor, amikor – hívta fel rá a figyelmet annak idején a vizsgálatról beszámoló Magyar Narancs – Magyarországon még kifejezetten kevés menekült tartózkodott.
Most, hogy beláthatatlanul nagy tömegben vonulnak át rajtunk a hazájukat egy szál ruhában elhagyni kényszerülő emberek, akik közül a korábbinál jóval többen le is horgonyoznak itt hosszabb-rövidebb időre, túlzás volna azt állítani, hogy a rendszer kapcsolt és felpörgött. A hónapok óta tartó krízist jóformán feltett kézzel nézte a gyámügy, a bevándorlási hatóságnak esze ágában sem volt valamiféle oktatást –mondjuk nyelvtanfolyamot – szervezni a táborokban élőknek, és egyáltalán: a gyerekek akkor kerültek először hivatalosan is szóba, amikor az érzelgősséggel nem vádolható fővárosi rendészet megtiltotta nekik, hogy aszfaltrajzokba öntsék életük traumáit a történetesen II. János Pál pápáról elnevezett téren.
Ehhez képest kétségtelen előrelépésnek mondható, hogy két héttel a tanévkezdet előtt eldőlt: lesznek olyan óvodák és iskolák, ahol a migráns gyerekek bekerülhetnek a magyar oktatási rendszerbe. Találkozhatnak az (így remélik:) befogadó országbeli kortársaikkal, elkezdhetik tanulni a nyelvet, ismét hozzászoknak az iskola időbeosztó rendjéhez és ingergazdag közegéhez. Ismét úgy élhetnek, ahogy egy normális világban a gyerekeknek élniük kell.
