Mi a közös a kötelező drogtesztben, a rendőrségi igazoltatásokban és a memóriakártyák, laptopok, tabletek szerzői jogdíjjal való megsarcolásában? Nemcsak az, hogy az ország vezetői, akiknek kezébe adtuk a hatalmat és ezzel sorsunkat (újabban úgy tűnik, vagyonunkat is) a látszatát sem kívánják kelteni annak, hogy bíznának bennünk, hanem ehelyett minden polgárra eredendő bűnösként tekintenek, aki mellé, ha lehetne, fejenként legalább két rendőrt állítanának állandó felügyeletre.
E három ügy mindezen túl olyan, mint a kis jelzőzászló, amit leszúrunk a vaktérképre. Jó tizenöt éve kérdeztem meg, nem kis döbbenettel, Magyarországról elszármazott kedves barátomat, amikor a második este vezetett haza úgy, hogy benne volt a pubjában épp felhajtott pint, hogy nem fél-e attól, hogy esetleg megállítják a rendőrök? Akkor magyarázta el, hogy választott hazájában, a hanyatló angol demokráciában a rendőrnek nemhogy nem feladata, nincs is joga indok nélkül, amolyan rutinellenőrzéssel igazoltatás céljából feltartóztatni a polgárt.
Viszont, ha az netán megsértené a szabályokat, akkor elháríthatatlan kötelessége megállítani őt és büntetni. Mindenki azonos megítélés alá esik, nincs egyenlőbb az egyenlőbbnél. Ha tehát egy felelős angol egy pint után szabályosan hazaközlekedik, megteheti. Persze, ha van egy országos ellenőrzés, vagy keresnek egy bűnözőt, akkor van kivétel, de az általános szabály az, hogy nem zaklatják az embereket. Ez jutott eszembe, amikor nemrég igazoltatott egy rendőr, és miután a keresztnevemen szólított annak ellenére, hogy sosem őriztünk együtt libát, megkérdezte, hová megyek.
