galéria megtekintése

Ír fülkeforradalom

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 26. számában
jelent meg.


Gergely Márton
Népszabadság

Nem arattak még nagyobb győzelmet a melegek jogaiért (érintettség okán vagy éppen anélkül) harcolók, mint pénteken Írországban. Ebben az országban a világon először a házasság intézményét úgy terjesztik ki azonos nemű párokra, hogy ahhoz a többségi társadalom általános és titkos választójogával élve, népszavazáson járult hozzá.

Az ír társadalmi szemléletváltozás alig két évtized alatt ment végbe. A mélyen katolikus Írország csak 1993-ban törölte el azt a törvényt, amely lehetővé tette a homoszexuális kapcsolatok büntetését. Most pedig a választópolgárok mintegy 61 százaléka fejezte ki véleményét a melegházasságról. A bő negyven írországi választókerületből egyetlenegy akadt, ahol elutasították a kérdéses alkotmánymódosítást, és ott is csak 51-49 arányban. Dublin egyes részein ugyanakkor háromnegyedes volt az igen szavazatok aránya.

Az egyneműek együttélését vagy szoros érzelmi, szexuális kapcsolatait megvető homofóbok, a viszolygásukat fennhangon ünneplők szeretik magukat az elnyomott többség utolsó bátor és őszinte harcosaiként bemutatni. Szerintük ugyanis a meleglobbi a médián és a szórakoztatóiparon keresztül támadva agymosást hajt végre, megfélemlíti az egészséges, természetes gondolkodású heteroszexuális társadalmat, amely a nyomás miatt nem mer már fellépni a rontás ellen. A többségre rátelepszik a hallgatás parancsa, és tűri, hogy a kormányok sorra megadják magukat a harsogó kisebbségnek.

 

Múlt pénteket megelőzően már 18 ország döntött a melegházasság bevezetése mellett. Nem lehetett egyik esetben sem radikálisan visszautasítani a feltételezést, hogy a politikai elit felvilágosultsága némi erőszakot is tesz az emberek többségén. Írország kellett ahhoz, hogy ez a mítosz megdőljön. Hogy kiderüljön: a szavazók többsége helyesli, hogy a melegházasság azonos jogokat biztosítson a pároknak, mint egy nő és egy férfi megszokott, államilag elismert kapcsolata. Az csak tovább erősíti az üzenetet, hogy Írország 85 százaléka római katolikus, a népszaporulat pedig egy nőre jutó 2,1 gyerekkel európai viszonyok között magas. Ha itt lehetséges ilyen eredmény, akkor sehol sem lehetetlen.

A melegházasság ellenzői úgy tesznek, mintha a jog megtagadása az általuk ismeretlen okból veszélynek érzett szexuális együttlétet tiltaná. Már hogyan is tenné? A jogfosztás valójában csak azzal jár, hogy az összetartozó párokat épp a legnehezebb pillanatokban tartja távol egymástól. Betegségben, bajban, halálban jönnek el a pillanatok, amikor a házaspárnak jogai vannak: kaphat például tájékoztatást, láthatást, és örökölhetnek egymástól. A szűk környezet, a bigott család által elutasított partner viszont ilyen helyzetben nemcsak a társát, hanem mindenét elveszítheti. Az ír szavazók ezt akadályozták meg a fülke magányában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.