galéria megtekintése

Íme.hu

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 26. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el, hogy a tárcák vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. Ezt a kormányfő maga közölte, s most ott áll a Quaestor-ügy közepén, s nincs, ami menthetné. Merthogy világossá tette: megtudta, hogy a minisztériumok milliárdokkal gurigáznak kockázatos bizniszekben, s erről nem tájékoztatta a közvéleményt.

Ahhoz is messzemenően jóindulatúnak kell lenni, hogy kizárjuk, bennfentes információja volt az ügyről. Az pedig biztos, hogy aggályai támadtak a brókercégekkel kapcsolatban, ám ezeket sem közölte azokkal, akik rá bízták jövőjüket. Így sok polgár élete összes megtakarítását elbukta. Az illetékesek nem tettek semmit azért, hogy ezt megakadályozzák.

Ez tehát ma egy ország, amelynek Külügyminisztériuma játékterembe hordja a közpénzt. Ez tehát ma egy ország, amelynek miniszterelnöke saját bevallása szerint elrendeli, hogy a tárcák menekítsék a pénzt a brókercégektől, de erről nem tájékoztatja a polgárokat. Ez tehát ma egy ország, amelyben a Quaestor-ügyben senkit nem állítottak még elő, miközben senkit meg nem károsító civil szervezetekre lassan Gripeneket is képesek küldeni. Ez tehát ma egy ország, amelyben tíz- és százmilliárdok tűnnek el úgy, hogy az állami felügyeleti szervek tehetetlenek.

 

Ez tehát ma egy ország, amelyben pénzügyi szélhámosok bohóckodhatnak életekkel, de három csapással küldik örökre börtönbe a zsebtolvajokat. Ez tehát ma egy ország, melyben Szijjártó Péter még a helyén van. Ez tehát ma egy ország, amelyet széthordanak, de nem kormányoznak. Íme, ezek vagyunk, ezzé lettünk. Íme.hu

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.