A klinikumban ahhoz, hogy valaki főorvosi címhez jusson, egy egész szakmai grádicsot kell megmásznia. Az egyes fokokat jelentő vizsgák, teljesített követelmények nem válnak semmissé attól, hogy az érintett szakember azon vezető beosztása megszűnik, amelyhez a főorvosi elnevezést viselte (inverzen: nem azért főorvos, mert osztályvezető, másként fogalmazva, osztályvezetést kizárólag olyan orvosok pályázhatnak, akik X idő óta főorvosi minősítéssel rendelkeznek). Fontossága okán ismételjük: azért sem szűnik meg főorvos lenni, mert e cím nem osztályvezetéshez kötött, hanem a szakmai hierarchia magas rangú állomása. Amennyiben a főorvos leváltása nem alkalmatlanság, illetve fegyelmi következtében történik (amely esetekben is külön eljárás szükséges a főorvosi címtől való megfosztáshoz, illetve annak elvesztéséhez), hanem egyéb ok miatt (átszervezés, nyugdíjazás stb.), főorvos marad, csak munkatársként. A cikk szerzője mindezt nyilvánvalóan nem tudja.
Hogy mi volt olvasható Funk doktor munkahelyi ajtajára biggyesztett, az ezúttal kifogásolt írás egyik fotóillusztrációján látható, tájékoztató cetlin, amely osztályvezető főorvosként tünteti fel? Nemzedéknyi idő óta személyesen ismerem Funk kollégát. Tanúsíthatom: mint az összes, szakmájában kiemelkedő képességű és különlegesen elhivatott ember, a címek-rangok apróságaira soha nem figyelt oda. Biztos vagyok benne, hogy az sem zavarta volna, illetve az se tűnt volna föl neki, ha az osztályvezetői titulus helyett a „vezető lélekkotrász” epitheton ornans szerepel azon a kiíráson.
A „Merényiben” létezik a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum. Erre még szabatosan hivatkozik a bírálat. A Centrum szerkezete azonban feltáratlan marad. Benne két alapegységgel van dolgunk: az egyik az Addiktológiai Rehabilitációs Osztály, a másik a Pszichiátriai Osztály, amely három részlegre oszlik, úgy mint a zárt pszichiátriai részleg (most átmeneti időre szünetel a működése) és a nyílt pszichiátriai részleg, továbbá az akut addiktológiai részleg. Funk főorvos a Centrum helyettes vezetőjeként az egész egység addiktológiai profilfelelőse: centrumvezető-helyettesként felügyeli az Addiktológiai Rehabilitációs Osztályt (vezetője Molnár Bea főorvosnő) és a Pszichiátriai Osztály akut addiktológiai részlegét (a részleg vezetője szintén dr. Molnár Bea).
Térjünk át érdemibb „ügyekre”.
A cikk szerzője nincs tisztában a pszichiátriai/addiktológiai páciensek lélektanával. Tudniillik nagyon úgy tűnik, nem ismeri (vagy ismeri, ám direkt negligálja) a kezeléssel szembeni probléma- és terápiatagadás jelenségét. Amennyiben nem így lenne, nem venné át kritikai kommentár nélkül némely beteg sommásan elítélő kijelentését a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum terápiás-rehabilitációs módszereiről, miszerint mindegyik úgymond csupán az alkoholfüggőséggel foglalkozik. Szétfeszítené a reagálás kereteit, ha elmerülnénk – fogalmazzunk most a lehető legáltalánosabban – az életvezetési bajba jutottak (zömük bajban rögzült!) ellenállásának rejtelmeiben. Egyelőre elégedjünk meg avval, hogy elfogadjuk, a szenvedélybetegek konkrét gyógyítása nem értékelhető néhány odavetett megjegyzésből. Ugyanez az összefüggés érvényes a cikkben sérelmezett, házaspárt érintő állítólagos kivételezésre is, amelynek következtében hosszú ideig együtt lehettek bentlakók az intézményben.
Mivel a Funk doktort támadó cikk tengelyében e bizonyos – az írásban álnéven feltüntetett – házaspárral kivételezés szerepel, idézem a főorvos álláspontját, melyet kérésemre a tárgyban megfogalmazott:
„A kórházi felvétel akkor történik meg, ha annak úgynevezett 'javallata' van. A cikk nem írta, hogy a házaspár bármely tagja esetében a felvétel ne lett volna javallott, vagyis szükséges. Akkor pedig a beteget fel kell venni (a protokoll szerint is). Egyébként nem "gyógyultak", mint a cikk állítja, hiszen mindkettő most is krónikus beteg. Amúgy pedig, amiképpen szintén a cikk közli, a megkérdezett kórházak mindegyikében 'egyszer-egyszer' előfordult már ilyesmi. Hozzáteszem, ott is, ahol legutóbb éppen őket kezelték. A provokáló újságírói 'inkognitó' kérdésre azért kaptak dr. Molnár Beától nemleges választ, mert elsőre nem derült ki, hogy mindkét – fiktív (erről a következő bekezdésben) – személynél fennáll-e a javallat. Mikor ez lett az állítás, a válasz igenlőre változott (volna), de addigra lelepleződött a tudakozódás rejtőzködése.” Konkrétabban és részletesebben Funk doktor nem nyilatkozhatott, teszem hozzá, a betegeket – nagyon helyesen! – megillető személyiségi jogvédelem és az orvosra érvényes szakmai titoktartás kötelezettsége értelmében.
Viszont a fenti helyzet-, illetve állapot-meghatározást és ügyintézési módra vonatkozó tájékoztatást az Index munkatársa is megkapta volna, ha kéri. Csak az „inkognitó” szerepet eljátszva „interjúvolta” Funk doktort, aki ilyen indításra nem járult hozzá válaszai idézéséhez. Ismét beigazolódni látom, többnyire jobb az egyenes út választása, a bizalom megelőlegezése. Ekként viszont az – önmagában különben nagyon is indokolt – cikk jegyzője olyan híresztelésekre szorult, amelyek dekódolásához (forráskritikai kezeléséhez) speciális felkészültség szükséges. Tudni kell – mint az előzőekben utaltam rá – reálisan értelmezni a betegek kezeléssel szembeni ellenállásából, illetve betegségtagadásukból és egymás közti rivalizációjukból származó/származható információkat. Valamint azokat az értesüléseket, amelyek beosztott/munkatárs irigykedéséből, ellenszenvéből is fakadhatnak. Például, a cikkben említett, minden tényleges valóságalapot nélkülöző metafora, mint a házaspár „fél teherautónyi” beköltözési csomagja. Vagy az egyszerre „megbetegedésük”, illetve úgymond meggyógyulásuk (ami csupán kiírás ambulánsan kezelhető állapotba) gyanús jelenségnek könyvelése – szakmai tudatlanságból eredően. Még egy körülmény rögzítendő, esetleges félreértés elkerülése végett. A házaspár a Centrumban nem közös szobában van elhelyezve…
Inkorrekt a dohányzás és a korábbi két beteghalál szerepeltetése az írásban. Egyfelől a pszichiátriai betegeket (kizárólag őket!) törvény engedi dohányozni a kórházak erre kijelölt részén, másfelől a tragédiákban Funk doktor semmiféle felelősségét nem állapították meg a szakértői vizsgálatok (amiképpen a többi, ott munkatárs orvosét és szakdolgozóét sem). Másfelől, azért is indokolatlan a két beteghalált Funk „szomszédságába” hozni, mert Funk az érintett részlegen – a Pszichiátriai Osztály zárt részlegén – soha nem dolgozott, csak ottani státuszra adminisztrálták, mivel másutt erre nem volt hely. A szörnyű történésekért az egészségügy általános lerohasztása felel (amelynek célpontja éppen a pszichiátria, mint olyan…).
Megjegyzem, Funk doktorral közösen is készítettünk publicisztikát meg szakmai munkaanyagokat a dohányzás elleni küzdelem jegyében.
A honi pszichiátria pedagógus művelőjeként kijelenthetem azt is, hogy Funk Sándor a szenvedélybetegek kezelésének zseniális praxeológusa (szintén jeles tudományos tevékenységére, epidemiológiai és metodológiai-metodikai közleményeire most nem térek ki). Szemlélete holisztikus, személyisége végtelenül humánus. Azon orvosok közé tartozik, akik tanárként/tanítóként is képesek megnyilvánulni pácienseik számára (Funk doktor különlegesen eredeti a paradoxonok alkalmazásában). Ez specifikusan fontos a kompulzív-addiktív állapotú embertársainkra történő jobbító-fejlesztő, de akárcsak konszolidáló ráhatás tekintetében. Pszichoterápiás közhelynek számít a kognitív közelítés hangsúlyozása, a tünetek mint tanult viselkedésjegyek értelmezésének kiemelt szükségessége.
Összegezve. Nem értem, de őszintén szólva nem is érdekel, mi okból készült külön cikk dr. Funk Sándor lejáratására. „Borítékolom”, hogy akármiféle számítás is húzódik a háttérben, ugyanúgy fiaskóval végződik, mint amikor kollégánkat (mert bizony életét végigdolgozva sok-sok embert megmentett, segítve nekik életüket-személyiségüket rendbe tenni és/vagy elfogadni) – 1997-ben – rendőrségi zaklatással is sújtották irigyei.
A szerző nyugalmazott mentálpedagógus
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
