Az igazat szólva Heddát ezek a dolgok nemigen foglalkoztatták. A férje ismert liberális újságíró volt, Eötvös Károly szellemi fullajtára, a vallást nem tartották, legfeljebb nagyobb ünnepeken gyújtottak gyertyát, de azt se nagyon. Különben idősebbik fia, István vagy 15 éve kivándorolt Amerikába, jómódú agysebész lett, egy harmadik generációs, magyarul már nem beszélő, csak Peggy névre hallgató, proli eredetű magyar lányt vett feleségül, egyszóval megszokta, hogy a gyerekei, ha a származásról van szó, nem finnyásak.
Finnyás – az az ő tulajdon apja volt. Orvosi praxissal és nagy földbirtokkal Kárpátalján, ahol zsidó úri társaság nem volt, koldusszegény zsidó birkapásztor és tutajos annál több. Ennélfogva a papa, dr. Widder Lajos kiírta a kúriájával szembeni bejárati kapura, hogy „zsidóknak és kutyáknak tilos a bemenet!" – se ilyenből, se olyanból, senki pénztelenből nem akart egyet se látni, magyar urakat annál inkább. Hedda ebben a miliőben nőtt fel, balszerencséjére egy ügyvédből lett zsidó újságíróba szeretett bele, aki Ungvárról jött és aki idővel, a papa bánatára, a férje lett.
A mostani bemutatkozó látogatásnak az özvegy egyáltalán nem örült, hiszen Gyurikán kívül nem volt már senkije, a lánya vidékre ment férjhez, a Pista meg ugye Amerikában csinált karriert, és látni nem látta, mert annak valahogy nem akarózott hazalátogatni. Csak színes fényképeket küldött az új meg új házáról, az új meg új autójáról, hozzájuk levelet mellékelt, dicsekvő sorokkal, valamennyi alján kétsornyi angol nyelvű macskakaparással – Peggytől. Érezte, hogy Gyurikát is elveszíti, de a méltóságából nem engedett.
Leültek Gyurikával és Gittával, meisseni porcelánból teáztak, aprósüteményt (Hedda művét) harapdáltak hozzá, és Hedda aztán, anélkül, hogy érdeklődött volna Gitta családja iránt, belebocsátkozott néhány saját receptjének a taglalásába. Volt közötte töltött tojás, zöldséges-rizses párolt csirke, sajtos sertésszűz vagy karaj, linzer, sok más. Ezt azért csinálta, mert tudta, hogy az ő Gyurikája imádja a hasát. Féltette az otthoni gyomorbékéjét.
Éppenséggel megkérdezhette volna az akkor 27 éves Gittától, hogy addig hogyan állt a férfiakkal, mi az, ami őt Gyurika felé húzza, de a jó modor visszatartotta. Pedig hallhatta volna, hogy Gyurika előtt Gittának volt egy vőlegénye, „a Jancsi", Fradi-színekben Budapest-bajnok bokszoló, s meglepő módon ugyancsak zsidó. Kit azonban a vallásos és vagyonbarát szülők semmi áron nem engedtek hozzá Gittához, az Izabella utcai szabómester szegény és keresztény lányához. Amikor Gyurika feltűnt a horizonton, Jancsi kétségbeesett, elment könyörögni – nem a szüleihez, hanem – Gyurikához, hogy engedje vissza hozzá Gittát. Csakhogy Gitta nem kívánkozott már vissza, ráunt a hétévnyi terméketlen mátkaságra. Jancsiba szerelmes volt, Gyurikába nem, de látta benne a jó embert, aki rajong érte és aki akár a lába elé teszi a fél világot. Vissza is élt vele. Neki mint irodistának egyebek között az volt a dolga, hogy a napi bevételt feladja a postán – Gyurikára bízta a munkát, aki egy kutya hűségével teljesítette a rá bízott feladatot.
A válás (addig együtt laktak) Gyurikától annál is keserűbbnek tűnt Heddának mert a kisebbik fia hosszú évekig élt Németországban – évekig nem látta őt se –, és csak akkor jött haza, amikor a hitleráj már kezdett elviselhetetlenné válni. De azért kibírt ott, Hamburgban 1933 után pár évet, szeretője is volt, sőt egy törvénytelen gyereket is hagyott maga után. (Amíg élt, szorgalmasan küldözgette a gyerektartást a budapesti német követségre, az utolsó részletet 1944 novemberében, amikor már munkaszolgálatos volt. Mindennel együtt és mindennek dacára rajongott a németekért. Március 19-e után kevésbé.)
A bemutatkozáson erről se esett szó. Legfeljebb arról, hogy milyen nagyszerű ember volt Hedda újságíró férje, és milyen nagyon nagy kár, hogy 72 éves korában magára hagyta a feleségét meg Eötvös Károly emlékét. Gitta nem tudta, ki Eötvös Károly. Őróla a négy polgáriban nem esett szó, a szalonban meg az irodában még kevésbé.
Azzal álltak fel az asztaltól, hogy semmivel. Hedda nem mondta, hogy szeretné őt többször is látni, Gyurika meg se mukkant. Ő már mindent eldöntött magában. Mondani se kell, hogy Gitta – meg a törvények – kedvéért katolizált, azaz kitért. A családban egyedül. Jancsi ugyan a rákövetkező hónapokban is rohangászott, hogy visszaszerezze Gittát – aki persze a szeretője is volt, a nevezetes győri ötórai teákról hazatérőben, kiszállván Jancsi kis autójából, az út mentén bebújtak a bokrok közé és ott szeretkeztek –, de eredmény nélkül.
Így aztán Gyurika lett az apám és Gitta az anyám, én meg az „Eötvös-bolond" dr. Aczél Endre hasonnevű unokája. Se Heddát, se a nagyapámat nem láttam soha. Igaz, az apámat se.
