galéria megtekintése

Idegen zsoldban

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 04. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

Hallgatom a köztelevízióban a nézőpontos Mráz Ágoston Sámuel fejtegetését arról, hogy a The New York Times valójában nem a demokráciát félti, hanem a rezsicsökkentés, a bankadó és a reklámtörvény miatt a kormányra neheztelő érdekcsoportokat képviseli, amikor az Orbán-kormányt támadja.

A The New York Times szerkesztőségében 2013-ban Pulitzer-díjakat ünnepelnek. Akkor négyet kaptak
A The New York Times szerkesztőségében 2013-ban Pulitzer-díjakat ünnepelnek. Akkor négyet kaptak
Ruth Fremson / Reuters

Elképzelem, ahogy a kiadó vezetőjéhez eljutnak az érdekcsoportok Magyarországgal kapcsolatos óhajai – ahogy a többi igény a föld több más országával kapcsolatban –, azokat kapcsos füzetekben rögzítik, rangsorolják, majd utasítás formájában leküldik a publicistacsapatnak, amely kitalálja, miként teljesítheti fondorlatos módon, mindig csak a demokráciáért aggódva, a kéréseket. Szolgaian így tesz több más világlap is, a hazai bértollnokok pedig – szintén idegen zsoldban – boldogan idézik őket.

 

Vajon hányszor hány rezsim etette már ezt meg az emberekkel? Hányszor hitették el tömegekkel, hogy ennyire direktek, egyszerűek az összefüggések, hogy a tőke láthatatlan hatalmasai ujjuk köré tekerik a világot? Tény, hogy a The New York Times és a Süddeutsche Zeitung cikke a tusnádfürdői beszéd kapcsán kemény, és már nem sugallja, hanem szinte követeli, hogy az Európai Bizottság hozzon szankciókat az Orbán-kormány ellen, mert az szisztematikusan felszámolja Magyarországon a demokráciát. (Az amerikai lap a 2011 óta már többedszer előkerülő hetes cikkely alkalmazására szólította fel az uniós döntéshozókat.

Ez Magyarország Európai Tanácsban gyakorolt szavazati jogának a felfüggesztésével, valamint a Kohéziós Alapból Magyarország számára 2020-ig biztosított 21 milliárd eurós fejlesztési keret időleges megvonásával járna.) Erre azonban egyelőre aligha kerül sor, hiába az a sok és mindenható érdekcsoport. Egyébként az ominózus beszédben valóban elhangzik, hogy liberalizmus nélkül is létezik demokrácia, s a liberális értékek között is van tiszteletben tartandó. Ezzel meg is lennénk, mint Georg Paul Hefty, a FAZ kolumnistája, aki az ÉS-ben próbálja megérteni az orbáni víziót.

Szerinte a miniszterelnök a magyar szellemi örökséget akarja megvédeni, mert arról van meggyőződve, hogy csak ennek jegyében lehet a magyar nép megint sikeres. Lehetséges, hogy nem az értékválasztás silány, hanem a módszer, az út, amelyet építenek ehhez. Lehet, hogy a klasszikus konzervativizmus égisze alatt folytatott politika van messze a klasszikus konzervativizmustól. Elképzelhető, hogy a gyakorlat és az elénk tárt példák hamisak és ijesztők. Európa dekadenciája, családellenessége, keresztényüldözése kontra csodás és utánozni való Ázsia, Kína, Oroszország?

A korrupcióellenesség jegyében folytatott korrupció? Moralisták álszent és minősíthetetlen kirohanásai? Játék parlamentarizmus képviselői önálló indítványokkal? Hobbikat, ismerősöket kiszolgáló törvények, források vég nélküli igénybevétele? A klientúra eltörlésének nemes szándékával álcázott klientúraépítés? Átgondolt néphülyítés, államosítás imitált gazdasági csodákkal, átgondolatlan tervekkel? Listázás, kiiktatás, fenyegetőzés, kenyérmegvonás? Diktátorokkal bratyizás?

Tény, hogy a világ egyre több országában fogják be a fülüket a Magyarországról szóló híreket hallván, de az EU egyelőre nem fog kardot rántani. Igaz, Orbán titkos vágya is illúzió, miszerint az unió szétesik a ránehezedő súly alatt. A Junckerrel szembeni ellenszavazat maximum arra lesz jó, hogy hivatkozhasson rá, ha fokozódik az ellenszél. (Kérdés, hogy Orbán ugyanolyan jó-e a tűréshatárok kitapintásában, mint tágításában.) Nem külföldi lapok vezércikkei, hanem új szövetségesei (kívül és belül) vihetik a pokol bugyraiba. Ezt idehaza, a magyaroknak kell felismerniük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.