Magyarországon egyesek érdekesnek találhatják, hogy az amerikai elnökök évértékelő beszédei rendre a kongresszus két háza előtt hangzanak el, miközben Orbán Viktor a maga, hasonló rendeltetésű szózatainak hallgatóságából következetesen kirekeszti az ellenzéket. Az Egyesült Államokban az alkotmány írja elő az elnöknek nemcsak az évértékelést, hanem a helyszínt és a közönséget is. Ami abból a szempontból nem jó, hogy a jelenlévők jelentékeny része nem tapsokkal fogadja, hanem fapofával hallgatja végig az elnöki beszédet.
Noha Orbán „évértékelőjének”még előtte vagyunk, könnyen borítékolható, hogy annak vezérmotívuma a 2014-ben megnyert három választás lesz, és passz. A tetszés is borítékolható. Ehhez képest a világ vezető hatalmának elnöke a lehető legrosszabb pillanatban lépett a képviselőház pódiumára. Két hónappal ezelőtt pártja súlyos vereséget szenvedett az időközi választásokon; az elnök kezéből kihullott a többség nemcsak a képviselőházban, hanem a szenátusban is. Obamának – elvileg – behúzott nyakkal kellett volna a képviselők és a szenátorok elé állnia, ám ő, megkezdve elnöki pályafutásának utolsó negyedét, majdhogynem győztesként mondta el az évértékelőt.
Ami paradoxonnak tűnik, pedig nem az. Tudniillik választási vereség ide vagy oda, az elnök nyugodtan elmondhatta, hogy a 2008–2009-es válság árnyéka tovatűnt országa fölül. („Amerika jobban teljesít” – kár, hogy nem hallottam…) Évtizede nem fejlődött olyan sebességgel az amerikai gazdaság, mint most; az államháztartási hiány kétharmaddal (!) csökkent, a munkanélküliség hat százalék alá süllyedt, a tőzsdeindex megduplázódott, az egészségügyi szolgáltatások ára fél évszázada nem nőtt kisebb arányban mint most, s végül: Obama népszerűségi indexe jelentősen megugrott.
