galéria megtekintése

Hozott anyag

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 22. számában
jelent meg.


Aczél Endre
Népszabadság

Magyarországon egyesek érdekesnek találhatják, hogy az amerikai elnökök évértékelő beszédei rendre a kongresszus két háza előtt hangzanak el, miközben Orbán Viktor a maga, hasonló rendeltetésű szózatainak hallgatóságából következetesen kirekeszti az ellenzéket. Az Egyesült Államokban az alkotmány írja elő az elnöknek nemcsak az évértékelést, hanem a helyszínt és a közönséget is. Ami abból a szempontból nem jó, hogy a jelenlévők jelentékeny része nem tapsokkal fogadja, hanem fapofával hallgatja végig az elnöki beszédet.

Noha Orbán „évértékelőjének”még előtte vagyunk, könnyen borítékolható, hogy annak vezérmotívuma a 2014-ben megnyert három választás lesz, és passz. A tetszés is borítékolható. Ehhez képest a világ vezető hatalmának elnöke a lehető legrosszabb pillanatban lépett a képviselőház pódiumára. Két hónappal ezelőtt pártja súlyos vereséget szenvedett az időközi választásokon; az elnök kezéből kihullott a többség nemcsak a képviselőházban, hanem a szenátusban is. Obamának – elvileg – behúzott nyakkal kellett volna a képviselők és a szenátorok elé állnia, ám ő, megkezdve elnöki pályafutásának utolsó negyedét, majdhogynem győztesként mondta el az évértékelőt.

Ami paradoxonnak tűnik, pedig nem az. Tudniillik választási vereség ide vagy oda, az elnök nyugodtan elmondhatta, hogy a 2008–2009-es válság árnyéka tovatűnt országa fölül. („Amerika jobban teljesít” – kár, hogy nem hallottam…) Évtizede nem fejlődött olyan sebességgel az amerikai gazdaság, mint most; az államháztartási hiány kétharmaddal (!) csökkent, a munkanélküliség hat százalék alá süllyedt, a tőzsdeindex megduplázódott, az egészségügyi szolgáltatások ára fél évszázada nem nőtt kisebb arányban mint most, s végül: Obama népszerűségi indexe jelentősen megugrott.

 

Mindez igaz. Rejtvényfejtőknek kínálom: mindennek dacára miért vesztettek az elnök demokratái?

De a keddi évértékelőben az elnök, amiképp jó előre megmondta, fegyverletétel helyett háborúba indult. Mint aki élvezi, hogy nekironthat győztes ellenfeleinek. Szózata ugyanis alapjában arról szólt, hogy igazi demokrataként kilátásba helyezte a leggazdagabb egyének és a legjobban futó pénzintézetek fokozott megadóztatását és az innen származó pluszbevétel szociális célokra fordítását. Konkrétan azt, hogy a szegények és a középosztálybeliek a gazdagoktól elvett pénzből oktatási, családi, bölcsődei-óvodai juttatásokban részesülnek.

Minthogy a republikánusok semmitől nem irtóznak jobban, mint az adóemeléstől, ugyancsak borítékolható, hogy ezek az elnöki indítványok nem mennek át a kongresszuson. Kubával ki lehet békülni, de a gazdagok pénzéhez, miképp Magyarországon, a republikánusok Amerikájában sem szabad nyúlni – körülbelül ennyi a diagnózis. De ne legyen félreértés. Gyanúm szerint Obama a jövőre esedékes új elnökválasztási kampányra hirdetett programot. Már ma tudni lehet, hogy ha az utódjelölt Hillary Clinton lesz, „hozott anyagból” fog dolgozni. Lehet, ez már eleve az övé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.