Több európai országhoz képest Magyarország súlyos lemaradásban van hőskultuszának ápolásában – hangzott el a gazdaságdiplomáciáért is felelős államtitkártól egy konferencián. Nemes óhaj, hogy valamennyi mártír sírján legyen ott az olvasható név, minden hősi halottunkról tudjuk, hogy hol nyugszik – bár ez véres és zűrzavaros háborúink tudatában nehezen lesz megvalósítható. Méltánylandó, hogy kormányunk eddig is jelentős forrásokat biztosított hadisírgondozásra, s a tervek szerint hamarosan felállítják az első világháborús központi emlékművet is.
A baj csak az, hogy vesztes háborúk áldozatokat, mártírokat ugyan teremtenek, hősöket azonban csak módjával. Különösen, ha komolyan vesszük a lexikon szócikkét, miszerint a hőskultusz az egyéniség történelmi szerepének eltúlzásán alapuló, lényegét tekintve idealista szemléletmód. Márpedig túlzásokban, idealizmusban volt és úgy tűnik, van is részünk, csak az alanyai változnak. Tényleg súlyos lemaradásban van az ország a hőskultusz ápolásában, attól azonban nem szabad eltekinteni, hogy nemzetünk a XX. századi hősi halottak ügyében sem adott az utódoknak stabil, objektív támpontot. Volt idő, amikor odaadó kormányzati segédlettel azokat a sírokat gondoztuk, amelyeket kevésbé kellett volna, nem beszélve az emlékművekről, amelyeket évtizedekig koszorúztattak iskolásainkkal. A változás, mint mindig, hirtelen következett be. Sok korábbi minősítés okkal az ellenkezőjébe fordult. Régiónk sajátossága, hogy egy emberöltő sem telik el, s kifordul velünk a világ, az ehhez való alkalmazkodás pedig próbára teszi nemcsak a sírok állapotát, köztéri szobraink sorsát, de a nemzeti önismeretet is. Mindebből kifolyólag a hőskultusszal végképp akadnak problémák.
Majd minden nevezetes történelmi alakunkról kiderítik a történészek, hogy indítékait, sorsát utólag a politika gyúrta, színezte át, tehát ami róluk az agyunkba rögzült, az a retusált kép, sőt sokszor még a történet is népmesei ihletésű, de szívesen épített rá az éppen uralkodó rezsim. A régmúltat kurkászó kutatások leleplezései azonban keveseknek okoznak csalódást, hiszen el sem jutnak hozzájuk, egész korszakok tömeges átértékelését így nem követelik meg. Még a származásunk feltérképezésénél sem okoz különösebb meghasonlást, hogy rendre ott találunk rokoni szálakat, ahová diplomáciai útjaink vezetnek – ahogy mondani szokás, büszke, szabadságszerető, vándor nép vagyunk.
