Hóman Bálintot a bíróság pénteken rehabilitálta. „Hóman Bálintot az élet már rehabilitálta” – írta a Magyar Nemzet publicistája tizennégy éve, Hóman dísztemetésének alkalmából, melyen részt vett számos potentát, többek között az akkori Orbán-kormány igazságügyminisztere, Dávid Ibolya.
Nos, Hóman Bálintot a bíróság rehabilitálhatja, az élet soha. Tudniillik sokkal többet tett ő honfitársai haláláért, mint életéért. Holott nem erre szánta őt az élet. Kiváló adottságokkal megáldott ember volt, már egészen fiatalon bizonyította kiemelkedő történészi kvalitásait. Sok értékes tulajdonsággal rendelkezett, kiváló eszű, hatalmas műveltségű, érzékeny és érzelmes férfiú volt, egy charmeur. Könnyű volt őt kedvelni, és kedvelték is mindenféle – például liberális – körökben.
Az volt a végzete, hogy egy nemzetileg és kulturálisan homogén, minden idegen elemtől megtisztult, keresztény Magyarország képzetének rabja volt. Azt követve jutott el a legszörnyűbb haláltermelés legkitartóbb támogatói közé. Hiába asszimilálódtak oly sikeresen német ősei, nála konzekvensebben kevesen tagadták az asszimiláció lehetőségét. Szükségesnek tartotta rutének, románok, szerbek, szlovákok, németek és persze a zsidók kitelepítését. A zsidóság „beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett, erős faji öntudata és a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg… A magyarság… nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.”