galéria megtekintése

Hokedli

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 05. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

Úgy is hasonlíthat valami valamihez, hogy a felek mindegyike eltökélten azt szeretné, hogy ez ne legyen így. Nem az elhangzó mondatok, tettek, hanem maga a helyzet formálódik ijesztően ismerőssé. Óvatosság, lassúság, bizonytalanság – látszik, hogy az egykori összefogók újra próbálják mérni pártjaik és potenciális vonzáskörzetük nagyságát, egymáshoz való viszonyát.

Mindegy, hogy ki légből kapott jelölt, ki ajánlja magát és ki a titkos favorit, mindez így együtt devalválja az igazi színre lépését

Az összefogás szótól hideglelést kapnak, de megint eljátsszák a vonzás-taszítás mára unalmassá vált képleteinek összes létező variánsát, ráadásul ismét a nyakukba zuhant a körmönfontan megváltoztatott önkormányzati választási törvény, amely számukra mindössze azzal az előnnyel jár, hogy legalább nem kényszerülnek közös lista állítására.

 

A tét a megkapaszkodás. Négy évig ez az utolsó esély.

De Mesterházy nélkül sem igazán tudják, hogy mit kezdjenek egymással (néhányan önmagukkal sem). Mintha egy hokedli borult volna fel a szocialisták alatt is, a nemrég még hivatalos főpolgármester-jelöltjük, talán hogy a maradék reputációt mentse, minden előzetes egyeztetés nélkül felajánlja most nem az LMP-nek, hanem a volt partnereknek a legteljesebb együttműködést, ami, ha lehet, még ügyetlenebb fogás, mint 2010-ben az ingyen-BKV.

Az Együtt a vezetési-szervezeti átépítés kezdetén tart, azt azonban látni, hogy leginkább függetleníteni akarják magukat a többiektől. (Kónya Péter meg talán éppen tőlük.) Külön 2014. Maximum olyan helyi megállapodásokkal, amelyek megkötéséhez nem kell gyomorkímélő unicum.

Nemrég még a DK is hasonló állásponton volt, de valószínűleg rájöttek arra, hogy egy fékezett habzású összefogás a szocialistákkal a malmukra hajtaná a vizet, mert ameddig nem szedi magát össze az MSZP, onnan széles nyomtávú vágány vezet hozzájuk.

Egyelőre tehát kérdés, hogy a résztvevőkben van-e annyi invenció, tolerancia, belátás, hogy a külön indulást, közben pedig az egyeztetést ütőképes jelöltekkel és mondandóval színre vigyék. Már késésben vannak. Naponta bővül az ellenzéki főpolgármester-jelöltek névsora. Mindegy, hogy ki légből kapott, ki ajánlja magát és ki a titkos favorit, mindez így együtt devalválja az igazi színre lépését, bárki legyen is az.

Sem a szándék, sem a koncepció nem elég erős ahhoz, hogy közös elhatározásból írjanak a maguk számára – nem felesleges konkurenciaharcba fulladó – külön szerepeket, amelyek átélhető, hiteles produkciót eredményeznek. Akár többet is. Esetenként szétfejthető, de adott esetben összekapcsolhatókat.

Lehet, hogy a zárt ajtók mögött rettentő konstruktív tárgyalások folynak, de a kívülállók megint csak azon a piacon érzik magukat, ahol minden árus túl akarja kiabálni a másikat.

A zavart csak tetézi, hogy bár két csapat már túl van az őrségváltáson, a megtépázott vezérhajón még csak készülnek az új tisztek avatására. Könnyen előfordulhat, hogy az új elnökség és a régi frakció nem talál közös hangot – ez ismerős tünete az erodálódásnak. Egy sikertelen önkormányzati választás pedig ismét újraírhatja a szerepeket. De már csak a statisztákét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.