galéria megtekintése

Hogy megértsék

3 komment


Lencsés Károly

„Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” – plakátolja a szemünkbe a kormány. Magyar ember pedig a Fidesz szerint csak nemmel szavazhat az október 2-i referendumon arra, akarjuk-e, hogy az Európai Unió a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül telepítsen nem magyar állampolgárokat Magyarországra?

De hogyan üzenjük meg a kormánynak, hogy „ők is megértsék”: összeraktuk, hogy a népszavazás ötletét éppen akkor dobta be Orbán, amikor a vasárnapi boltzár ügyében kezdeményezett referendumnak kigyúrt kopaszokkal sem tudták útját állni. Amit mégis sikerült megakadályozni, mert a hatalom – kármentés gyanánt – visszavonulót fújt, és kinyithatnak a boltok a hét minden napján.

Emlékszünk a nemzetinek és konzultációnak nevezett gyűlöletkampányra is, amellyel egyszer már sikerült felhergelni az embereket. Olyannyira, hogy a válaszolók kilencven százaléka szerint az EU bevándorláspolitikája megbukott, s ugyanennyien mondták, hogy az idegenek elveszik a munkahelyüket. A kormánynak pedig érdeke magas hőfokon tartani
az indulatokat, mert ezzel csak nyerni tud. 

 

Rágódhatunk a nem létező kvótán. Egy bornírt kérdésen, amelyre nem lehet jó választ adni. Aki nemmel voksol, a semmit utasítja el. Mégsem lehet jó szívvel igennel szavazni, mert ki akarná a – nagy többséggel szembeni – kötelező betelepítést. Ami persze nincs.

Valójában inkább arról kellene beszélni, hogy mindez arról szól, Magyarország hajlandó-e lefolytatni 1300 körüli, Görögországban és Olaszországban élő menekült esetében a törvényes eljárást. Meg arról, hogy a kormány kész-e részt vállalni a menekültválság közös megoldásában vagy csak a markát tartja. Utóbbi esetben előbb-utóbb hiába. 

Az abszurd helyzetre egyelőre az ellenzék sem találja a választ. A többség szerint a bojkott a megoldás, a liberálisok meg azt javasolják, mindenki szavazzon a kormánnyal szemben. Mert, aki távolmaradásra buzdít, a Fidesz malmára hajtja a vizet, s azután magyarázkodhat a választóinak, miért közelíthet a kormánynak jó válaszok aránya a száz százalékhoz. A liberálisok sincsenek könnyebb helyzetben, mert könnyen (megint) rájuk süthetik a nemzetellenesség bélyegét.

Szóval nincs jó lépés. Bár egy megoldáson lehetne gondolkodni: talán érdemes volna a részvétel mellett kampányolni. Már csak a 2018-as nagy választási megméretés okán is, hogy kiderüljön: az ellenzék mekkora tömeget tudhat maga mögött. Ha ­passzivitásra buzdítanak, ezt a lehetőséget elszalasztják. És belefutnak egy vereségbe, amit egyhamar nem fognak kiheverni.

Mellesleg még színvallásra sem kellene kényszeríteni senkit, hiszen éppen elég lenne, ha október 2-án üresen hagyott – tehát érvénytelen – szavazólappal jeleznék a választók a kormánynak, hogy ostoba kérdésre nincs jó válasz. Mégis nyilvánvalóvá tehetnék – hogy „ők is megértsék” –, mit akarnak: Európát és az uniót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.