Az állami környezet- és természetvédelem mind a mai napig a kilencvenes évek második felében elfogadott törvényeket használja. Vagyis egy olyan időszak jogi hagyatékából él, amikor egy minimális szakmai hozzáértéssel rendelkező, ugyanakkor a pártjában erősen beágyazott, jó érdekérvényesítési képességű politikus birtokolta a zöldtárcát. Baja Ferencről van szó.
Ma már tudjuk, hogy valójában afféle kegyelmi időszak volt ez, hiszen hasonló sem előtte, sem azóta nem fordult elő a Magyar Köztársaság történetében: a környezeti értékek megóvásáért felelős minisztérium máskor mindig a maradékelv alapján talált gazdára, koalíciós időkben rendre a gyengébbik partnerhez került.
Mára pedig a köztársasággal oda a zöldtárca is: 2010 óta nincs önálló környezetvédelmi minisztériuma Magyarországnak. Jelenleg már az intézményrendszer és a szabályozás maradékának teljes szétzilálása, a nemzeti parkok és a felügyelőségek bedarálása van napirenden, amihez a hivatalos ideológia az, hogy a természetvédelem a Horn-kormány alatt, vagyis húsz évvel ezelőtt (!) úgymond „túlnyerte” magát, a nem hivatalos, de a legfelső körökből származó indoklás pedig úgy szól, hogy az ökológiai értékek megóvása a gazdagok hóbortja, ami egy iparosodó országban csak a fejlődés akadálya lehet. (Kinek milyen gazdag jut, persze.)
