galéria megtekintése

Hit a hívőkben

73 komment


Miklós Gábor

Gyűlölöm, amikor valaki a másikat hite, vallása vagy vallástalansága miatt megbélyegzi. Ha a katolikusokat gúnyolják, engem bántanak. Ha a reformátusokat, akkor is. És így folytathatnám. A politikában azonban hatalomról van szó. A világnézetet rátűzhetik lobogónak, de a lényeg mégis az akaratérvényesítés és ezzel összefüggésben mások alávetése.

Veres András szombathelyi megyéspüspök a Népszabadság munkatársának hétfőn azt mondta, hogy a vasárnapi árusítási tilalom visszavonását rossz, elhamarkodott döntésnek tartja. Méltatlankodott, hogy nem egyeztettek vele. Szociális szempontokra is hivatkozott, sőt a kereskedelemben dolgozó nők védelmében is szót emelt. Hozzátette, senki sem halt éhen emiatt az országban. Ennél cinikusabb kijelentést katolikus főpaptól ritkán hallani. Ebben az országban egyébként bizony éheznek és koldulnak is, de mintha ez kisebb problémát jelentene a hierarchiának. A magyar katolikus egyház hosszú története alatt képes volt intim együttműködésre a legkülönbözőbb színezetű rezsimekkel. Szép példa volt erre Erdő Péter bíboros tavalyi jogi magyarázata, hogy miért nem állhat egyháza a rászoruló menekültek mellé, miért nem fogadhatja be őket, miközben Ferenc pápa éppen ennek az ellenkezőjére szólított fel.

A vasárnapi boltzár régi fixációjuk. Azt hiszik, hogy a féktelen vásárlási kedv miatt üresek a templomok. De miért az államot akarják bevetni a templomlátogatás fellendítésére? Ez épp ezer éve volt divat. Miért nem élnek a maguk meggyőző erejével? Lengyelországban most az egyház drákói abortusztilalmat követel politikai klienseitől. Vajon miért nem hisznek a maguk társadalmi meg­győző erejében? Miért akarnak ott is állami eszközökkel nőellenes inkvizíciót bevezetni?

 

A hierarchia ott és itt is államegyháznak vélheti magát. Uralkodni akar a lelkeken, és ehhez (ott és most) akár büntető állami, rendőri eszközöket alkalmazna. A Fidesz ideológiai fordulattal a harcos antiklerikalizmustól az ultramontán túlbuzgóságba sasszézott. Haszonelvű fordulat volt ez. Bizonyítja a szegénypolitika, a menekültellenesség és mindaz, ahogy általában az emberi méltóságot kezelik. Az egyház ezt kiszolgálja, s a kormány busásan fizet érte. Például a vallásoktatás erőltetésével, az iskolák egyházi kézbe adásával. A kollaborációnak ára van. Hiába fociznak a püspök urak a Fidesz öregfiúknál, el kell viselniük, ha néha nem az ő kedvükre folyik a játék. Mint most, amikor úgy látták, hogy a hatalom stabilizálása mindennél fontosabb. A választás messze van, s akkor már senki nem emlékezik erre, és megkapják, mint eddig is, a szószékekről a választási propagandát.

Szóval üzleti viszony ez a javából itt Magyarországon. Nincs köze ennek semmilyen hithez!

Jól tudom, hogy a püspökök és Fidesz-aktivista plébánosok mellett rengeteg mélyen hívő és tenni akaró ember dolgozik felebarátaiért a katolikus egyházban. Menekülteken, szegényeken, betegeken segítenek. A hit belső erejére és nem az államhatalomra támaszkodva.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.