Az ukrajnai változások, a „Majdan” forradalma brutális kihívás a Putyin-hatalomnak. Ezért szabadította el a szeparatisták különítményeseit, fegyverezte fel őket. Nem állítom, hogy az orosz államfő akarta a maláj gép és utasai pusztulását, de hogy részese a helyzetnek, az nem vitatható. Ha most elengedi a kezüket, s segít megtalálni a gyilkosokat, az megállíthatja a helyzet tragikusra fordulását. Az új hidegháborút. Ha kitart mellettük, az idő rosszra fordul.
Emlékeztetnék a régi hidegháború néhány elemére. Ilyen volt maga a vasfüggöny, az utazások drasztikus korlátozása, a kereskedelem katonai szempontú korlátozása (COCOM), az információáramlás korlátozása, az emberek közötti kapcsolatok ellenőrzése. Ilyen volt a politikai hisztéria, a kémháború. Ami persze soha nem szűnt meg, csak diszkrétebbé vált. Vajon ezt akarja-e Putyin úr?
A múlt héten állandóan orosz szót hallottam egy franciaországi üdülőhelyen. Feltételezem, hogy az ott időző honfitársai aligha vágynak a Krímbe. Pedig választani kell, mert az, amit Ukrajnával tesznek, a Krím bekebelezésével együtt hidegháborús politika, amelyre ellenlépések következnek. Akar-e Oroszország ilyen állapotokat? Vajon a nemzeties indulatok elég fűtőanyagot szolgáltatnak ehhez? Vissza lehet-e az orosz középosztályt terelni a szovjet fogyasztási és ideológiai állapotokba?
A hidegháború kevesebb kereskedelmet és több katonai kiadást jelentene. Bekerítettséget. Szinte fenyegetően hangzik, amit leírtam, pedig Oroszországot és népét fenyegetni veszélyes út. Sokkal jobb lenne, ha a kölcsönös belátás venné át a fenyegetések helyét. Az orosz társadalomban Vlagyimir Putyinnak nagy támogatottsága van. Ám mekkora lenne ez a hátországa, ha a kapcsolatok Európával és az USA-val még hidegebbre fordulnának?
Most úgy látszik, hogy az orosz elnök latolgatja: fenntarthatja-e hatalmát, ha elismeri, hogy az ő emberei gyilkoltak. Egy ilyen beismerés sok mindenen változtatna Oroszországban. Válaszolna a kérdésre: akar-e Moszkva hidegháborút?
