galéria megtekintése

Heti egyenleg

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 12. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Rubovszky György szerint teljesen rendjén való, hogy havi háromszázezerért ingatlanbecsléseket végzett évek hosszú sora óta a Belváros önkormányzatánál, utóbb épp Rubovszky Csilla alpolgármester felügyelete alatt, aki történetesen a lánya. „Jóárasított” üzlethelyiségek sorát vehették birtokba a kiválasztott bérlők-tulajdonosok a Rogán Antal polgármesteri tevékenységét jellemző időszak alatt.

És utána is. A KDNP-s politikus még arra is készséggel vállalkozott volna, hogy koalíciós partnere vagyongyarapodását is megvizsgálja a parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnökeként. A négyzetméterárak szakértőjeként biztos nem talált volna Rogán bevallásában hibát. Saját vagyonbevallásában pedig gondosan elrejtette tiszteletdíját a milliós havi ügyvédi jövedelme mögé, hogy ne lássuk. Mintha szégyellené. Lehet is.

Aztán itt van a rezsibiztos, aki megpályázza a birkózószövetség elnöki posztját. Németh Szilárd is bizonyította már rátermettségét. No nem a sajtómegjelenésein, hanem a háttérben. Kijárt 400 millió forintot szűkebb pátriája, Csepel birkózócsarnokának renoválására. Belépőként ez és a beígért évi 300 millió épp elég, hogy a kedvéért leváltsák Hegedűs Csabát. A birkózósport honi legendája nem tudott a sportág eredményeihez méltó összegeket kilobbizni odafent, ezért mennie kell. Bezzeg a rezsibiztos be van csatornázva.

 

A másik oldal sem piskóta. A hét elején a posztja vesztett Török Zsolt, a bajai videóbotrányba belesült ex-MSZP-s szóvivő sírta világgá, hogy 66 ezer forintból tengődik, miközben egyes párttársai ennek tízszeresét vágják zsebre. Panasza Zuglóban meghallgattatott: mostantól helyi rendezvényszervezőként bizonyíthat. Hogy egy babazsúron kívül mást, netán egy tömegrendezvényt is le tud-e vezényelni, azt majd az idő és a Papcsák-váltó baloldali vezetés eldönti.

Az adu ász kétségtelenül a jegybankelnök, Matolcsy György. Az MNB feljelentette a Figyelőt, mert megszellőztette, hogy pokoli rossz üzletet csinál a kormány az MKB és a BB áron felüli megvásárlásával. A kár 240 milliárdra is rúghat. Válaszként üzleti titok megsértéséért beperelik a lapot, amely állítólag egy Lázár Jánosnak címzett Matolcsy-levélbe betekintve jutott a fenti következtetésre. Ha ez igaz, világbotrány. (Mármint a közpénzek elherdálása.) Tetejében tiltott üzleti befolyásolás miatt is vizsgálatot indíttat az MNB felügyeleti hatósággal – amely történetesen önmaga.

Mint ahogy a Széchenyi nevét besározó bank ügyében is ők járnak el. A tulajdonos, az államadósság-kezelőt vezető Töröcskei István gallyra vágta saját bankját, állami megbízatásából azonban sokáig felmenthetetlennek tűnt. Eközben a Napi.hu összefüggést vélt felfedezni az MNB által a Széchenyi Banknál megnyitott kártalanítási kiskapu és a pénzük után futó milliárdosok között.

Ez 2015 első hetének termése. A miniszterelnök a megyematrica kapcsán kifejtette: nyugalom, próbaüzemben vagyunk. Valakinek figyelmeztetnie kéne, hogy már rég élesben megy a játék.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.