galéria megtekintése

Helyünk a világban

11 komment

A szerk.

Több helyen az országban törvényellenesen rövid határidővel kérte be a Klik iskolaigazgatók vagyonnyilatkozatát, amivel újabb nagy lépést tett a mocskos ügyek elleni harcban. Elvégre kiderülhet, hogy megannyi direktor rejtegett 700 millió forintos villát, mint Mészáros Lőrinc. Persze a felcsúti polgármester nem rejtegette a luxuskéglit, hiszen nem ő, hanem cége az ingatlan tulajdonosa. Azért reméljük, a Klik körültekintően jár el, s lecsap az igazgatók céghálóira is. Mert a korrupció burjánzik az iskolaigazgatók körében, sorra nyerik a gyanús közbeszerzéseket. Igaz, sokáig annyi pénz felett sem rendelkezhettek, hogy krétát vegyenek, ám ez nyilvánva­lóan nem akadályozta meg őket abban, hogy komplett megyéket magánosítsanak két fizikaóra közötti nagyszünetekben.

Ezen az úton elironizálgathatnánk egészen 2018-ig, ám ennél kissé súlyosabb a helyzet, mert vérlázító, ami itt zajlik. Amit a hatalom, szolgalelkű senki kiszolgálói, valamint központi mamutintézményei az ügyészségtől az MTVA-n át a Klikig megengednek maguknak, az lázadásért könyörög.

Mert miféle hely az, ahol a rendőrséget nem zavarja Rogán Antal belvárosi királyságának ingatlanbotránya, Mészáros Lőrinc hátra tolhat egy 700 millió forintos horvátországi villát, de törvényellenes határidővel kérhetnek vagyonnyilatkozatot előzőleg már sokszor megalázott iskolaigazgatóktól és bilincsben visznek el embereket a Városligetből, mert tiltakoznak egy közpark beépítése ellen? Miféle hely az, ahonnan képesek kiűzni az utolsó menekülőt is, tekintet nélkül sorsára, tragédiájára, miközben milliárdokat kaszálnak azon, hogy épp olyan messziről jött, viszont gazdag alakoknak letelepedési kötvényt árusítsanak?

 

Miféle hely ez?

Ez a hely Magyarország. Ma.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.