Már ha egy budapesti élete ér annyit, mint a vidéki polgáré, aki vele szemben nem lázadozik, nem tüntet a sajtószabadságért, hajléktalanjai nem alszanak az aluljáróban, a városvezetője meg nem kuncsorog pénzért a kormánynál.
A pestinek semmi se jó. Hiába építenének ikonokat a Városligetbe, ő egyre csak a fái miatt nyavalyog. Nem tetszik neki a Kossuth téri gránit és a félig kész Várkert Bazár se. Azt már fel se emlegetve, hogy bosszantásból a Fidesz ellen szavaz.
Lázár, a Fideszre oly nagyon jellemző vidéki sértettséggel és kisebbrendűségi érzettel eltelve, nem először üzeni Budapestnek: ne tartsa a markát. Két éve még visszaüzent Tarlós. Most főpolgármester akar maradni.
A honpolgár is csak legyint: ez a politikusok macska-egér játszmája. S valóban. Lázár odacsap a kormányból már sikeresen kiszorított Tarlós-barát Rogánnak, Orbán meg sztálini székéből figyeli a pofozkodást. Amíg egymást ütik, addig nem ellene áskálódnak.
Nem ez az első hatalmi konfliktus, amelyen Budapest veszít a legtöbbet. De lassan nincs mit veszíteni. A fővárosi önkormányzat biodíszlete mögül lassan kihordanak mindent. A hatáskörök, az egészségügyi és oktatási intézmények után a színházak, a közműcégek és a BKV következhet. S nincs mivel beléjük kapaszkodni.
Budapest az elmúlt négy évben elvesztette működési célú támogatásainak felét, költségvetési főösszege 40 százalékkal csökkent, a városvezetésnek már csak a kötelező körök lefutására telik az erejéből. Arra se túl meggyőzően. Már nem maradt honnan elvenni.
Legalábbis így hitték az idei költségvetés tárgyalásakor. Most kiderült, hogy még akad. A kormány az állami után az uniós csapokat is elzárja. Kiköltözteti a minisztériumait. Budapest megtöréséért semmi sem nagy ár.
Tarlós már a ciklus elején megmondta: nem sző szélesvásznú álmokat, nem gondolja, hogy Budapest versenyre kelhet Európa nagyvárosaival. S tényleg. Budapestnek már nem Béccsel, Prágával kell küzdenie, hanem Hódmezővásárhellyel.
