galéria megtekintése

Határ

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 07. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Ha lassan is, de beérik a sárkányfogvetemény. Szélsőjobboldali tüntetők taszigálták és leköpködték a parlament alakuló üléséről kilépő politikusokat, köztük az Orbán-kormány több miniszterét, illetve szövetségesét, a vajdasági Pásztor Istvánt.

Az erőszakos csoportot megafonon dirigáló Gaudi-Nagy Tamás azzal is eldicsekedett, hogy „megkergették Kövér Lászlót”. Ettől, ha jobban belegondolnak, a házelnököt nem szívelőknek is lefagyhat a mosoly az arcáról.

Normális országban ugyanis az Országgyűlés nem éppen kifinomult modoráról híres elnöke sem kergethető meg. Amikor a vitát felváltja az átkozódás és fenyegetőzés, tisztességes ember már nem méricskél a pártszimpátiái szerint.

 

Múltkorjában Morvai Krisztina nevezte a maga gyomorforgatóan mézesmázos módján kívánatosnak, hogy egy ismert ellenzéki újságírót „udvarias fiatalemberek” vegyenek körül és magyarázzák el neki, miért helytelenek a nézetei.

A most leköpdösött, meglökdösött politikusok akkor nem keltek az illető védelmére.

Mint ahogyan az esztergomi zsinagógában tartott Jobbik-gyűlés ellen tüntetőket sem biztosították támogatásukról, amikor Pörzse Sándor a régi meccs rendőrök nélküli „újrajátszásáról” beszélt.

Pedig, mint látható, jól tették volna. Hiába nagy az átfedés-átjárás a Fidesz és a Jobbik tábora között, nem ártott volna, kerül, amibe kerül, már akkor, a választásokat megelőzően meghúzni a határvonalat.

A parlament előtti incidens nem következett volna be az évek óta tartó előzmények nélkül. Ezért a Jobbik sem léphet el
felháborodottan az inzultustól és egykori képviselőjétől, tagjától, Gaudi-Nagytól és társaitól, mintha a dolgok idáig fajulásához neki az égvilágon semmi köze sem lenne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.