Legalább hárommillióan tüntettek szombaton a zuhogó esőben a Kossuth téren az Orbán-kormány oktatáspolitikája ellen. Ezt onnan tudjuk, hogy ha 2002-ben a két választási forduló között kétmillióan zsúfolódtak össze ugyanott (bemondta a Kossuth rádió – aki nem hiszi, kérdezze meg Rákay Kálmánt), akkor az időközben átépített, parktalanított, beton- és egyéb akadályoktól megfosztott területen kényelmesen el kellett férnie hárommillió embernek – márpedig a tér a környező utcákkal együtt most tényleg zsúfolásig megtelt.
De ha mondjuk csak tízezer ember lett volna ott, az sem változtatna a tényen, hogy Orbán Viktor egyszemélyes oktatási ellenforradalma megbukott. Ennek belátásához elegendő volt megfigyelni a meghökkent arcokat a néha-néha fölcsendülő „Orbán, takarodj!” kórusok alatt: nem a kormány ellenzéke tüntetett, hanem mindenki, akinek elege van abból, hogy a közoktatásra rátelepedett a tehetetlen, mohó, egyetlen ember kóros és avult rögeszméi köré szerveződő állam, meg abból, hogy a jövő helyett valamiféle sosem volt, hamis múlt építését várják az iskolától, de még ahhoz sem adnak semmilyen segítséget, csak egyre újabb terheket és akadályokat
Ha a demonstráció egyik szónokának igaza van, és a ma oktatása valóban megmutatja, hogy milyen lesz az ország jövője, akkor a pedagógusoknak a Kossuth térről nem a buszokhoz meg a metróhoz, hanem a repülőtérre kellett volna menniük, mert ez így tökéletesen, 100 százalékig reménytelen. Tisztában vagyunk vele, hogy a miniszterelnök környezetében nem maradt senki, akinek a leghalványabb ismerete lenne az oktatásügyről, de valaki mégiscsak szólhatna neki, „a mindenoldalúan és harmonikusan fejlett marxista embertípus” előállítása utoljára talán a 80-as évek elején számított korszerű célnak az oktatásban, akkor, amikor még Orbán Viktor is az iskolapadot koptatta.
