Ezer lájkot mostanában egy jobb Schmitt Pál-viccel is össze lehet gyűjteni a Facebookon, a nagyjából százezer embert megmozgató "békemenetnek" viszont a hivatalos kezdési időpontban alig több mint 900 facebookos kedvelője volt. Ez a forradalom nem az interneten szerveződött - de a helyszíni tapasztalatok más tanulsággal is szolgáltak.

Először a résztvevők életkora hökkentette meg a rendszerváltás utáni korszak első kormánypárti tömegdemonstrációjának semleges szemtanúit (nem csak a magyarokat: a Kossuth tér és a Nádor utca sarkán egy japán turista azt kérdezte tőlem: ezek az emeberek a nyugdíjukért tüntetnek?).

Tényleg mellbevágó élmény volt: háromnegyed öt tájban négy metró közönségét vártam végig az aluljáróban, míg az első harminc éven aluli tüntetőt megpillantottam. És - mielőtt még azt gondolnák, hogy csak a legkényelmesebbek gyülekeztek a Parlament előtt, a Hősök teréről gyalogló tömegben pedig nyilván sokkal több volt a fiatal - érdemes leszögezni: a menetelők soraiban sem volt lényegesen más a korösszetétel. Aki végignézi a Nol, az Index, az Origo vagy akár a Mandiner fotóit, maga is meggyőződhet róla: ez nem a Facebook-generáció rendezvénye volt. 

A Fideszről sok rosszat el lehet mondani, de azt nem, hogy ne ismernék nagyon pontosan, úgyszólván név szerint a szavazóikat. Pontosan tudják, hogy melyik az a réteg, amelynek a köreiben semmit sem kopott a népszerűségük a választások óta. És természetesen azzal is tisztában vannak, hogy ezeket az embereket egy okosan összeállított telefonkönyv segítségével sokkal könnyebb elérni, mint a világhálón.

Azokat kell keresni, akik még mindig úgy tudják, hogy a gazdasági szabadságharc sikeres, a  külföld oktalanul támad minket, a kormány zavartalanul menetel a 2010 tavaszán kitűzött cél felé, és Orbán Viktort ma is kétharmados többség követi. Olyanokat, akiket nem érintettek hátrányosan az eddigi adóváltozások, akiknek nem fáj az új Munka Törvénykönyve, meg az amerikai áron mért, vagy csak itthon használható diploma.

És kétségkívül szép számmal léteznek ilyen emberek: aki a köztévéből meg a Kossuth rádióból szerzi az információkat, az ma is meg van győződve róla, hogy a december 23-i országházi kordont Gyurcsány állította a proletár internacionalizmus külföldi ügynökeivel, január elején az Andrássy úti alternatív Opera-bál érdeklődés híján elmaradt, az Educatio kiállításon pedig nem fojtották bele a szót az oktatási tárca képviselőjébe az elégedetlen hallgatók. 

A szervezők bámulatos precizitással mérték be a célcsoportot, és a logisztika is olajozottan működött (bár azért az önkormányzati és tömegközlekedési buszkaravánok közreműködését lehetővé tevő pénzáramok feltárása szép újságírói feladat lenne, mint ahogy azt a kérdést is fel lehetne tenni valakinek: hogyan lehetséges, hogy ez a menet egészen a Parlament lépcsőjéig sétálhatott, és nemhogy a szokásos képzőművészeti kiállításokat, de az országházi parkoló lánckerítését is elbontották az útjából). 

A menet - ha a sámánoktól és a nemzeti ideológia hasonlóan túlpörgött további szenvedélybetegeitől eltekintünk - tényleg méltóságteljes és impozáns volt. Az ország becsületéért talán mégis azok tettek többet, akik a Dísz téren búcsúztak Schmitt doktorátusától, de azért a menetelők sem talpaltak hiába: az egész világ láthatta, hogy a kormány népszerű. Széles Gábor és Bayer Zsolt megdolgozott az előrelépésért, alighanem az Echo TV is jól látta a közelgő milliókat, és végre a köztársasági elnök is nyugodtan aludhat: egy-két napig most nem róla szólnak a hírek. 

Forradalomban páratlanul leleményes a "nemzeti oldal" - most már csak kormányozni kellene megtanulni.