Becsengettek. Mától folytatódik az a nagyszabású, egyenes adásban közvetített gyerekkísérlet, amelyben a kormány azt vizsgálja, hogy mit kezdenek a XXI. századi fiatalok a múlt század hetvenes éveinek oktatási modelljével. Azok, akik annyira fiatalok, hogy már azt sem tudják, hogy a Netscape vagy a Windows 3.1 micsoda, hogy olyan internet előtti furcsaságokat ne is említsünk, mint a nyomtatott könyv vagy a távirat, na ők vajon hogyan reagálnak például a mindennapi éneklés korszerű ötletére. A mindennapi informatika helyett.
Ej, haj, száll az ének, zeng az ének, szép az élet – amikor a miniszterelnök iskolába járt, ez ment, nem a YouTube. Ő pedig eldöntötte, hogy mint valami oktatási Jurassic Parkban, feltámasztja a gyerekkorát és vele együtt az iskolarendszer olyan kipusztult dinoszauruszait, mint a tekintélykultusz, a totális központosítás, a magolási kényszer, a fullasztó bürokrácia vagy az ideologikus tanterv. Aztán jöhetnek a gyerekszereplők, akik menekülnek, ahogy csak a lábuk bírja. Alapítványi iskolákba, magántanárokhoz vagy egyenesen külföldre. Aki nem elég gyors vagy szerencsés, eltapossa a rendszer.
Öt év hosszú idő még az oktatásban is. Ennyi idő alatt nem fut ki egy generáció, nem lehet egy átalakítás eredményét pontosan mérni, de azért a tendenciák látszanak. Ma már nagyon kevesen gondolják azt, hogy a nagy oktatási hátraarc jó a gyerekeknek. Az más kérdés, hogy az ő érdekük számít a legkevésbé. Jellemző, hogy az iskolarendszer önállóságának megszüntetésére és az „államosításra” az volt a sokszor ismételt kormányzati indok, hogy az önkormányzati fenntartók nem garantálták korábban a fizetések biztonságát, erre most nincs nap olyan hír nélkül, amely nem a Klik fizetési problémáiról szólna. A biztonság lett volna az az előny, ami miatt a tanszabadság felszámolását sok pedagógus lenyelte. Ebből az lett, hogy az iskolai szabadság ugyan megszűnt, de a kréták beszerzéséért hónapokig kell könyörögni.
