„Az MNB alapítványai és a földügyek legfőbb hatalmi hozadéka, hogy mindenki megértse: jog, hogyha van, az az én jogom, enyém itt minden hatalom. Ha el akarok venni valamit, elveszem. Ha szemenszedett hazug jogtiprást akarok végrehajtani, jogtudó embereim végrehajtják Trócsányi igazságügy-miniszterrel és Gulyás parlamenti bizottsági elnökkel az élen. Elég annyit mondanom nekik: a fehér fekete. És már hozzák is a jogszabályt: a fehér mától fekete, a közpénz magánpénz. Akinek nem tetszik, menjen Londonba vagy Sankt Pöltenbe.
Kövérnek nem tetszett. Aláírta. Ádernek nem tetszett. Nem írta alá. Sebaj, legalább lesz miről beszélgetnie húgocskájával, akit most neveztettem ki a Klik élére. Sebaj, majd jóváhagyja az Alkotmánybíróság. Teszt ez, barátaim, a használhatóság tesztje. Ha az Alkotmánybíróság megkergülne, akkor még mindig ott van az engedelmes parlament és az újabb jogszabály. Végül, ha fel kellene adni, hogy az MNB alapítványaiból finanszírozzuk embereinket és pártunkat, semmi gond, egy próbát megért. Van még ötletünk elég." Orbán, ha egyáltalán foglalkozik az egésszel, így gondolkodik.
Tapasztalt realista
Tapasztalt. Lassan harminc éve van a politikában. Tíz évet töltött a hatalomban. Tudja, hogy bármi megtörténhet. Berlusconi volt legtovább Itália miniszterelnöke. Hol van ma Berlusconi? Merkel hatalmának tizedik évében Németország és Európa csúcsán volt, de elég volt fél év, hogy elszigetelődjön. Realista. Ha azt mondják neki, hogy Merkelnek vége, legyint és megjegyzi: „Keletnémet nő, akinek mindig kisebbségből kellett válságokat megoldania. Megoldja őket." Németország hatalmas gépezet. Bárkit összezúz. Ha Simicskát gúnyolják, hogy lám, papírtigris, ennyi volt, befejezte, Orbán érzi, hogy nincs nála szívósabb és elszántabb ellenfél. „Mindent tőlem tanult, és én mindent tőle tanultam. Ha lesz egy talpalatnyi helye, hogy megvesse a lábát, vissza fog vágni. Én is így tennék." Mesélhetnek neki az ellenzék összeomlásáról. „Nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni." A '14-es választások óta megtartott 16 időközi választásból a Fidesz 14-szer veszített, s legutóbb, Salgótarjánban, az előrejelzések és az erőfeszítések dacára nagyon.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Mindenkinél jobban tudja, hogy a legnagyobb veszély, ami rád leselkedik, ha a Rendszer, az Elit ellen támadó erő, te, Rendszerré, Elitté válik. Ha megjönnek az új Rendszer elleniek. Ha egyike leszel a régiek, az öregek világának mai ellenfeleddel. Permanens forradalomra van szükséged. Állandóan fel kell lázítanod nemcsak a nemzetközi, az európai Rendszer, hanem a hazai Rendszer ellen is, úgy, hogy a saját Rendszered, a saját Kasztod ellen lázítasz.
Könyörtelenül véghezviszi az államosítás, a központosítás és összpontosítás folyamatát. Gyors döntéshozatal és költséghatékony megoldás. Ha nem akarsz forrásokat áldozni az egészségügyre, az oktatásra, a szociális ügyekre, akkor centralizáld azokat. A kormányzás lényege, hogy összpontosíts a stratégiailag fontos ügyekre, amelyeket személyesen intézel, és a mellékes, a rendszer egészét teljesítményének megvonásával büntetni képtelen szektorokat, az egészségügyet, az oktatást, a szociális ügyeket telepítsd ki centralizált gépezetek alá. A gyarmatokon a gyarmati tisztviselők tartsanak rendet! Ha nem megy nekik, küldjünk oda volt rendőr tábornokokat. Stratégiai győzelmet jövedelmek nyújtásával vagy megvonásával érhetsz el, erre figyelj, adj megosztó béremeléseket, alakíts ki több versengő munkaerőpiacot, adj a nyugdíjasoknak! Rezsicsökkentés és adókedvezmény! De a közintézmények érdektelenek, lerohadásuk nem szül forradalmat.
Ellentétek a rendszerben
Orbán hiába szabadul meg a régiektől, önmagától nem tud megszabadulni. Öreg saját rendszeréhez. De ennél is súlyosabb belső ellentét, hogy folyamatos a háború 1. a túlcentralizált központ és az önkormányzatok között, 2. a központon belül a főhatalomért, 3. az oligarchák és a központ, illetve az oligarchák között a privilégiumokért és a jövedelmekért. Nem lehet büntetlenül központosítani a személyi hatalom javára. A gazdaságtan és a közigazgatás törvényei szerint – és ezek akkor is működnek, ha Orbán nem vesz róluk tudomást – a túlcentralizált hatalom a felelősséget felfelé terheli, a költségeket növeli, a hatékonyságot csökkenti.
Azzal, hogy Orbán megsemmisítette az önkormányzatok autonómiáját, elvette oktatási és egészségügyi intézményeiket, csak látszatra ésszerűsített. Valójában jelentős központi terhet vállalt, az utolsó vidéki iskola működésének felelősségét is áthozta a budapesti Kossuth térre. De azzal, hogy az önkormányzatoktól, a helyi elitektől elvette a rendelkezést a felett a kórház felett, ahol családjuknak és barátaiknak kellene gyógyulniuk, gyerekeik iskolái felett, fellázította őket a központ ellen: ez a mi iskolánk, a mi kórházunk, nem Budapesté.
Ki és milyen módon irányítja a központi hatalmat? Minél kevésbé van jelen a nemzetközi vízen járó Orbán Viktor, annál égetőbbé válik: kié a főhatalom a hátrahagyott Magyarországon? Ki képes a részekre hasadozott kisebb-nagyobb Magyarországocskákat integrálni? Itt a Pintér-féle erőszakhatalom (rendőrség, titkosszolgálatok, büntetés-végrehajtás, közmunka), amott a Lázár-féle ezerfejű Miniszterelnökség, emitt a Rogán–Habony Művek, aztán a sértett Tarlós behemót Budapestje, egy-egy szocialista (Szeged és Ajka, Angyalföld és Kispest) vagy független (Hajdúszoboszló és Paks, Budaörs és Gödöllő) önkormányzati végvár, ott a Simicska-birodalom (Veszprém megye, föld, média és ki tudja, mi még), amott Csányi végtelen rónái. S mellettük egy-egy kis Európa, vendéglő, színház, iskola, civil kör, Prezi, személyes intézmény: Kurtág, a Fischer testvérek, Esterházy, Nádas, Krasznahorkai és ki tudja, ki még. Vajon Orbán vazallusának vazallusa Orbán vazallusa? Kihez lojálisak Pintér és Lázár, Rogán és Tarlós, Simicska és Csányi emberei? Mi tartja össze a főhatalmat? Orbán rendszere, Magyarország ma verhetetlennek látszik. De a rendszerek, a Magyarországok sebezhetők.
„Csak az tudja valamely államban megszerezni a hatalmat, és rányomni a maga gonoszsága bélyegét – írja Machiavelli –, aki az idő által megkorhasztott anyaggal dolgozik, olyan matériával, amely nemzedékről nemzedékre fokozatosan rohad." A vita abban áll, hogy a pesszimista többség szerint a megkorhasztott anyag századok alatt készült, a magamfajta optimista kisebbségi szerint csak egy nemzedék óta. Ha az előbbieknek van igazuk, nincsen reményünk. Ha nekünk – akkor lesz dolgunk elég.
