galéria megtekintése

Hány gombócost?

5 komment


N. Kósa Judit

Emlékeznek még az expometróra? Ha megvalósult volna, a Ferihegyet kötné össze a belvárossal: még a budapesti Világkiállítás idejére kellett volna átadni. És a drótkötélpályára, amely a Gellért-hegy ormára repítené föl a nagyérdeműt? Nagyjából száz éve tervezik, legutóbb úgy öt éve lehettünk tanúi a nekibuzdulásnak. A befedett alsó rakpart fölé telepített dunai plázsra? A vigalmi negyedre a kőbányai barlangrendszerben? A felhőkarcolókkal tűzdelt üzleti városrészre a csepeli szigetcsúcson?

Ajánlok egy fogadást. Ha öt éven belül egy kapavágás történik a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónában, vagy ha ugyanezen idő alatt legalább lesz egy konkrét dátuma annak, mikor ürítik ki a Délit, fizetek egy fagyit. Tervezgetni ugyanis meglehetősen könnyű – ha engem pár percre békén hagynak, nincs olyan szeglete Budapestnek, ahová ne tudnék valami nagyon szépet és korszerűt álmodni. A gond inkább akkor szokott bekövetkezni, amikor valóra kellene váltani az elképzeléseket. Olyankor rendre kiderül, hogy pardon, arra most nem telik.

Pusztán ezért gondolom, hogy akkor lesz nekünk ligetes, csónakázótóval komplettírozott közparkunk a Nyugati sínei fölött, amikor ötös metrónk. Ez a beruházás irtózatosan drága lenne ugyanis, és egyelőre nem látható olyan kiegészítő funkció, amely rentábilissá tenné. Újabb Demján-féle bevásárlóközpontra egyelőre úgy tűnik, nincs szükség; a Tarlós főpolgármester által ott támogatott múzeumi negyedet okafogyottá teszi a már tervbe vett Liget projekt; a kormányzati negyed ötletre pedig egyrészt már Gyurcsány idején pazarlást sikoltva össztüzet zúdított az akkor ellenzéki Fidesz, másrészt ők maguk most az akkori összeg bő duplájáért készülnek hivatalokat és minisztériumokat telepíteni a Várba.

 

Ráadásul még azt is gondolom, hogy ez a nagy parképítési szenvedély elsősorban a híreket amúgy meglehetősen hézagosan olvasó közönség figyelmének elterelését szolgálja. A kormány kommunikációs egységei vélhetőleg úgy látják, ha más nem, a városligeti fairtásra odabóklászó Illés Zoltán összeakaszkodása a hisztérikus rendőrrel átütötte annyira az ingerküszöböt, hogy valamit lépni kell. Hogy hány múzeum, meg milyen múzeum, meg minek egyáltalán – ez a szakembereken kívül továbbra sem érdekel senkit. De ha a zöldbe simuló, légies, szinte áttetsző Zene Háza (könyörgöm! mi az?) építése úgy kezdődik, hogy rügyfakadás idején nekiesnek a liget fáinak, akkor arra a Pasa parktól kissé odébb, betonban-porban-kutyaürülékben nemzeti együttműködő átlag magyar csak felkapja a fejét.

Mindent egybevéve a Fidesznek ez a hirtelen Budapest-szeretete legalábbis gyanúra ad okot: nehezen hihető, hogy a múzeumi negyed meg a habcsókká visszafaragott budai Vár mellett nem csak „majd egyszer” jut bő 200 milliárd a Nyugati mögötti rozsdazóna parkosítására. De ha mégis, hát ennél kellemetlenebb meglepetés soha ne érjen. Néhány fagyit ez nekem igazán megér.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.