Néhány napja retrócsemegével kínálta az ATV nézőit Friderikusz Sándor, amikor Hankiss Elemérre és „a magyarországi demokratikus vitakultúra hamvába holt csírájára” emlékezett. Az hommage-ban részleteket vetítettek a január 10-én elhunyt szociológusnak az első szabadon választott Országgyűlés kulturális bizottsága előtti, 1992-es meghallgatásából.
A háromnapos, hajdanán a köztévében sugárzott (!), tavaszi koncepciós színjáték során arról szavazhattak a parlamenti képviselők, alkalmasnak találják-e Hankisst a Magyar Televízió elnöki pozíciójának további betöltésére. Friderikusz mostani vendége, Gombár Csaba, a Magyar Rádió volt elnöke rácsapta az ajtót erre a bizottságra, kutyakomédiának minősítve azt, amit sorstársa „kaland”-nak tartott, és főleg annak is élt meg.
Így a homo ludens csillogó koboldszemmel közölte az asztaltársasággal: örvend a „meghívás”-nak, amint a miniszterelnök, a kormány és a két médium elnöke közötti összeütközésnek is. Hiszen egy új demokráciában mód adódik nyilvános küzdelmek során tisztázni a játékszabályokat, a függőségeket és a függetlenségeket – „nem hátsó szobákban politizálgatással próbálni ezeket megoldani”. Őt idézve: „Örülök tehát, hogy a konfliktus megszületett. Nem én provokáltam ki, ellenkezőleg. Igyekeztem elhárítani. De ha már megvan, akkor örülök, hogy a nyilvánosság előtt, akármilyen nehéz út is ez, de végigjárjuk, mert ebből mindannyian tanulunk.”
