galéria megtekintése

Hangerő

4 komment

A szerk.

Európa hangos, újra hangos. Értsd: Európa néma, újra néma.

Ezzel a fordítással nem szalonspicces magyar-magyar tolmácsként működünk, csak azt érzékeltetjük, mennyire ellentmondásos a brüsszeli intézmények és főszereplők Magyarországgal kapcsolatos munkássága. A parlament négy év alatt az ötödik kritikus állásfoglalást fogadta el.

Ezúttal arra is kérte a bizottságot, indítson eljárást a 7. cikkely alapján, melynek nyomán szankcionálni is lehetne. A dokumentum sorol megannyi jogtiprást, értéktagadást. Kiemeli: a bizottság impotenciája hozzájárult ahhoz, hogy több ország kövesse az orbáni gyakorlatot. Az unió kormánya valóban eszköztelen volt, amikor Orbán ellépett az értékközösségtől.

 

És ebből a határozatból is épp annyi következik, mint a korábbiakból: egy orbáni vállrándítás. Merthogy a néppárti frakció ezúttal is fegyelmezetten ellentartott: kitart a magyar miniszterelnök mellett. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a Fidesz képviselői nélkül sokkal gyöngébb lenne.

Az pedig papírforma, hogy a bi­zottság határozottan nem tesz majd semmit. Küldhet kérdőíveket, riogathat hatalmas ejnye-bejnyékkel, ám megy majd minden tovább, ahogy eddig. Az Európai Unió úgy tesz, mintha tenne valamit, hogy aztán nyugodtan ne tegyen semmit.

Ízlés kérdése, hogy ezt jónak vagy rossznak tartjuk, ám
az biztos: a helyzet az uniót gyengének mutatja. Persze létezhet még hely, ahol az erő jeleként veszik, ha a kritikus egyszerre hangos és csöndes.

Ám ez a hely biztosan nem Magyarország.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.