galéria megtekintése

Hallgassatok Szrgyára!

1 komment

Gadó György Pál

Szrgya, akire szerintem hallgatni kellene, Szrgya Popovics, szerb politikai aktivista, aki beutazta az egész földet, hogy az erőszakmentes civil mozgalmakat tanulmányozza és tanácsaival segítse. Biológusnak tanult, de már 25 éves korában, 1998-ban egyetemista társaival Otpor! néven szervezetet alapított, amely fontos szerepet játszott Milosevics megdöntésében.

Július 6-án, szerdán jutott eszembe Szrgya, amikor a Városligetben a Greenpeace Magyarország igazgatójának beszéde közben a tüntetők egy csoportja benyomta a romos Hungexpo-épületeket körülvevő kerítés kapuját, és a biztonságiakkal dulakodni kezdett. Schmidt Hajnalka egészen rövid hezitálás után elkezdte a mikrofonba skandálni, hogy: „Gyertek vissza!"

A Greenpeace egyértelműen erőszakmentes szervezet. Puzsér Róbert, aki mint műsorvezető lépett a mikrofonhoz, azt magyarázta, hogy a dulakodás oka az, hogy délelőtt a biztonságiak durván kipakolták a területről a ligetvédő aktivistákat, és még azt sem engedték meg, hogy laptopjaikat, telefonjaikat és egyéb holmijaikat kihozzák. Puzsérnak igaza volt, de szavai nem hatottak nyugtatólag. Ekkor éreztem, hogy ott a ligetben valamennyiünknek szüksége lenne néhány leckére Szrgyá­tól.

 

A torokszorító hangulatú tüntetéssel semmi baj nem volt. Bródy a raklapokból álló pódiumon állva, az értelmiségi közönséget célozva, kicsit fakó hangon beszélt édesapjáról és a Kondratyev-ciklusokról, de a tanulságot iskolai végzettségtől függetlenül mindenki lelkesen kiabálta: „Ezek ugyanazok!" Galkó Balázzsal együtt harsogni József Attila Két hexameterét hasonlóan mámorító érzés volt: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." A beszédek is jók voltak. Mintha a szervezők megtanulták volna, milyen egy jó tüntetés.

Lányi András néhány szóval mondta el, miért tragikomikus, hogy Lázár János a korábbi korszakokra hivatkozva fenntartja a Fidesz jogát arra, hogy kijelölje a Városliget funkcióját. A ligetnek már van funkciója, mondja Lányi, a tömeg pedig skandál: „Nem adjuk a Ligetet!" Puzsér nem kifinomult összekötő mondatairól híres, intonációja idegesítő, de teljesen igaza volt:

„Ezek a fák nem Orbán Viktor fái. Ezek a fák a mieink."

Lukács Andrásnak is elég volt két perc, hogy elmondja, a legújabb közvélemény-kutatás szerint már a megkérdezettek 86 százaléka utasítja el, hogy nagy építkezések legyenek a ligetben. Aztán Garay Klára beszélt, de ő is épp csak annyit, amennyit kell. Mi itten verselünk, zenélünk, üldögélünk, meditálunk – mondta. Példaképünk Gandhi, aki addig üldögélt csendben, míg Indiába vissza nem tért a jogállam. Természetesen TGM is jó beszédet tart, nem feledkezett meg arról, hogy a hónapokon át kitartó ligetvédőket ünnepelje.

Ilyen hangulatban a gyűrődéstől poros és szakadt ligetvédők ugyanazt érezhették, mint a több száz frissen vasalt szimpatizáns. Jó, hogy végre sokan vagyunk, erősek vagyunk. Nem tudom, ki nyomta be azt az ajtót, talán olyasvalaki, akit délelőtt brutálisan tettek ki az őrhelyéről. De azt is megértem, ha egy délutáni csatlakozó gondolta, ki kell használni az erőnket, hogy végre sokan vagyunk. Azon sem csodálkozom, ha az ajtó kinyitása után valaki azt mormolta magában: „Mocskos FIDESZ, de szívesen beverném ennek a durva biztonsági őrnek a pofáját." Azért jó, hogy nem lett nagyobb bunyó.

Az erőszakmentes forradalomról szóló Blueprint for Revolution című könyvében Popovics ezt írta: „Ha az ember Milosevicsek vagy Aszadok ellen harcol, az ő erejük mindig abban áll, hogy képesek és készek erőszakot alkalmazni. Ez az egy dolog, amiben ezek a rendszerek kitűnnek. És ezeknek a vezéreknek jól felkészített hadsereg áll a rendelkezésükre. Tehát egy diktátor elleni erőszakos kampány eleve hátrányból indul. Ott támadod meg az ellenséget, ahol az a legerősebb. Ha David Beckhammel akarsz megküzdeni, nem jó ötlet a focipályára menni. Inkább sakkozzál vele! Abban van esélyed nyerni. Fegyvert fogni egy diktátor ellen – bolondság." Az idézet persze sokkal súlyosabb helyzetről, a fegyveres harcról szól. De a tüntetésekre is igaz, hogy humorral, gegekkel többre lehet menni, mint verekedéssel. Az előbbiekre nincs ellenszerük.

Nagyra becsülöm György Péter Pár mondat az erőszakról című cikkét (július 9.). Nem mintha felfognám, hogy a Városligetbe tervezett óriási múzeumi épületek szerinte miért szolgálják a közjót. De nagyon fontos a megkülönböztetés: nem ért egyet a tüntetőkkel, de mélységesen elítéli az ellenük bevetett erőszakot. A hétvégén több felvétel is előkerült. Akik nem csupán a Magyar időkre és a Fidesz propagandájára kíváncsiak, láthatták a biztonsági őrök brutalitását és a rendőrök szervezett, visszafogott, de törvénytelen erőszakosságát. Ahhoz képest, hogy Komáromy Gergely és Gulyás Márton aktivistákon hány külsérelmi nyom van, tragikomikus, hogy az ő ügyükben nem sietnek a nyomozással, míg egy külföldi tüntetőt már el is ítéltek, mert amikor a rendőrök kezét-lábát lefogták, a térdével az egyiküket megrúgta. A ligetvédők alkotmányukba foglalták az abszolút erőszakmentességet, és igyekeznek is ehhez tartani magukat.

Ám kiélezett helyzetekben – esetleg provokátorok között – nem könnyű erőszakmentesnek lenni. Popovics ezt mondja: „Az Otpor!-kampányok idején mi, szerbek elég okosak voltunk ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy ha felvonulásaink első sorába a legszebb lányokat állítjuk, akkor kicsire csökkentjük annak esélyét, hogy a rendőrök rögtön az elején elkezdjenek ütni minket, mert még a biztonsági erők szadista tagjai sem szívesen kezdenék napjukat nők ütlegelésével. /.../ Az Otpor! tagjai egyfolytában zenéltek, táncoltak, és arra kérték a rendőröket, hogy csatlakozzanak a mozgalmunkhoz, megmutatva: nem azért vagyunk az utcán, hogy a zsarukat fenyegessük."

Valami megmozdult a ligetben. Nem hiszem, hogy a Fidesz sokáig kitart, ha minden négyzetméter építési területért jókedvű – és az erőszaktól szigorúan tartózkodó – emberekkel kell megküzdenie. Tudjuk, hogy az ő elemük a harc, de mégsem fog jót tenni nekik, ha egyre több magyar szimpatizáns zarándokol a ligetbe, miközben a hírügynökségek világszerte a tiltakozók igazát erősítik. Jövő héten a ligetvédők táborában hétfőn slammerek gyűlnek össze, kedden este az „Eleven emlékmű" szervezésében a valós társadalmi párbeszédről vitatkoznak, és úgy hírlik, hogy a napokban az erőszakmentesség alapjairól is szerveznek tréninget.

Könyörgöm, hallgassatok Szrgyára! Sándor Máriának és Törley Katalinnak ezt nem kellett elmondani, de az erőszakmentesség kérdése most igazán aktuálissá vált. A siker múlhat rajta.

A szerző erdőmérnök, természetvédő

***

A szerző két nappal ezelőtt zárta le írását. Megőriztük optimizmusát, bár most nem igazolódott, de mi hosszabb távon hiszünk benne. (A szerk.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.