galéria megtekintése

Gyűlölet

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 09. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Soha nem volt még Európa olyan közel, hogy a civilizációk összecsapásának jóslata beteljesedjék, mint a kegyetlen párizsi merénylet után. Ha ezt hagyjuk, a frontvonal itt fut majd a kontinens városain keresztül. A Charlie Hebdo elleni támadás feltételezett elkövetői ott nőttek fel a város szívében, ahol áldozataik többsége is. Az Európát veszélyeztető terrort olyan gyűlölet táplálja, amely nyitott társadalmakon belül halmozódott fel elviselhetetlen szintre egymás mellett élő, de egymástól különféleképpen rettegő emberek között. Már csak ezért is sántít a párhuzam a New York-i ikertornyok elleni merénylettel. Amerikát kívülről érte támadás, Európát belülről. Ennél is fontosabb viszont, hogy visszafogottabban reagáljunk, mint Washington.

Szeptember 11-e után a gyászt bosszúvágy váltotta fel, és az Egyesült Államok sebzettségében feladta alkotmányának alapjait. Európa ezt semmiképpen sem teheti, már csak azért sem, mert nincs külső ellensége, aki ellen fordulhatna, csak egyre égetőbb belső problémái. Európában kell megakadályozni, hogy a civilizációk összecsapásának korába lépjünk. Ha összemossuk a fanatikusokat a szomszédainkkal, mert mindkettőnek eltér a miénktől a bőrszíne, akcentusa vagy hite, elbukunk.

Amennyiben rettegésünket az iszlámra fókuszáljuk, Magyarország akár meg is nyugodhat. Nem élnek nagy számban köztünk követőik. Ha azonban a társadalmunkon belüli gyűlölet szintjét nézzük, azt, amelyet felelőtlenül hagytunk eluralkodni a közbeszédben és a hétköznapokon, akkor be kell látnunk: mi is a tűzzel játszunk.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.