galéria megtekintése

Hajrá, haza!

13 komment


Révész Sándor

Mit gondoljunk azokról a honfitársainkról, akik nem örülnek a magyar fociválogatott eredményének? Hanem azt gondolják, hogy ez inkább rossz, mint jó. Sokan leírták már, mit gondolnak róluk. Többnyire nem azt, amit én. Én azt gondolom, hogy ez a lehetséges, erkölcsileg helyénvaló, patrióta vélemények egyike.

Mert mit várhat el a haza erkölcsileg a rendes, felelős polgáraitól? Azt nem, hogy érdekelje, vagy pláne mindennél jobban érdekelje őket a foci. Honfitársaim túlnyomó részét például abszolúte nem érdekli, hogy magyar zenészek milyen sikereket érnek el külföldön és milyen versenyeket nyernek meg. Ezt nem is lehet elvárni senkitől. Ez iránt éppúgy lehet közömbös egy rendes polgártárs, mint a foci iránt. Mindannyian ismerünk kiváló embereket, akiket egyáltalán nem érdekel a foci.

A haza azt várhatja el a polgáraitól, hogy érdekelje jólétünk, szabadságunk, társadalmunk, kultúránk – vagyis az életünk minősége. Erről világnézetünk, értékeink és helyzetérzékelésünk szerint vélekedhetünk eltérően, de ha azt akarjuk a hazának, ami legjobb eszünk szerint jó neki, akkor mi a haza rendes, jóakaratú polgárai vagyunk.

 

Mi van akkor, ha legjobb eszünk szerint azt gondoljuk, hogy a hazában uralkodó hatalom a hazának nem jó? Ebben az esetben azt kell jónak tartanunk, ha ez a hatalom gyengül, népszerűsége, tehát élettartama csökken, és az ellenkezőjét vélhetjük rossz­nak.

Tudjuk, hogy a sporteredmények és a hatalom ereje között gyakorta összefüggés van. És ezt az összefüggést sokszor ki szokták használni. Ráadásul a rosszabb hatalmak szokták jobban kihasználni.

A nácik népszerűségének is jót tett az 1936-os berlini olimpia, amelyen Németország erősebbnek mutatkozott az USA-nál. A „rend" a „rendetlenségnél". A kínai kommunista diktátorok iszonyú pénzeket költöttek el, hogy erősítsék magukat a pekingi olimpiá­val. Az egykori NDK vezetői hatalmas állami bűnszervezettel tették tönkre fiatalok tömegeit, hogy a demokratikus Németország fölé kerekedjenek. 1972-ben a Szovjetunió győzelméből az éremtáblázaton szépen levezette a szovjetbarát sajtó(nk) a kommunizmus magasabbrendűségét. A KGB-s Putyin is tudja jól, miért érdemes hatalmilag bármilyen eszközzel hajszolni a sportsikereket.

Engedjük meg a feltételezést, hogy a focit mindennél többre becsülő, arra a pénzünkből mindenkinél sokkalta többet költő országkormányos népszerűségének használ a magyar focisiker. Engedjük meg, hogy valaki úgy vélje, ezen országkormányos nem jó irányba kormányozza a hazát, tehát annál rosszabb a hazának, minél nagyobb népszerűséggel és támogatással, minél hosszabb ideig kormányozza ő. Ha ezt a két dolgot megengedjük, akkor el kell ismernünk, hogy a legjobb akaratú és legnormálisabb patrióta is vélheti úgy, nem jó a hazájának, ha a fociválogatott jó. Bizony nem akkor volt a hazának a legjobb – sőt –, amikor a csapata a legjobb volt, amikor Puskás őrnagy Farkas Mihály seregét erősítette.

De mi van azokkal, akik a magyar fociválogatott is szeretik, a hazájukat is szeretik, csak a regnáló hatalmat nem szeretik? Hát azok bizony vagy úgy tesznek, mintha nem tudnák, amit tudnak, vagy elviselik lelkükben az ambivalenciát. Nem könnyű.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.