A magyar baloldalnak jól jön minden impulzus. Mint az elgyengült szívnek, sokkra van szüksége, hogy újra felvegye a ritmust. A benne bízók aggódva figyelik, de az sem kizárt, hogy már a legrosszabbra kell felkészülniük. Valami persze majd utána is jönne, de ahhoz sok idő kell.
Ebben a helyzetben Gyurcsány Ferenc legújabb röpirata fontos kísérlet. Feltéve, ha vitát gerjeszt – no nem a jobboldallal, az majd egy másik vita lesz, előbb a potenciális szövetségesekkel. Ha egyáltalán lesz, aki felveszi, aki fel tudja és fel akarja venni a kesztyűt. Ma már ez is kérdés.
Gyurcsány egy olyan baloldalt próbál meg újraéleszteni, amelynek bajaihoz maga is jelentősen hozzájárult. 2006-ban túl nagy árat fizettetett a választási győzelemért: a szocialista párt a „lelkét”, a hitelességét adta el, hogy vezetője elmondhassa, az új demokráciákban elsőként nyert hivatalban lévő kormányfőként. Utólag úgy látszik, hogy ha akkor az MSZP veszít, a magyar politika ma is kiegyensúlyozott, többosztatú, nyugatias jellegű lenne.
Már csak azért is, mert a gazdasági válság, a megszorítások politikája óhatatlanul a jobboldalhoz kötődne, és 2010 után alighanem a baloldal kormányzása alatt csökkent volna a rezsi. De Gyurcsány felelőssége nem áll meg itt. Előkészítetlen lemondásával kiszolgáltatta az országot a neohorthysta restaurációnak, így a magyarok nyakára szabadult a kétharmados Orbán-rezsim. Az MSZP kettéhasításával tovább gyengítette saját politikai közösségét.
