galéria megtekintése

Gyurcsány nem tanul

35 komment

Mándy Gábor

Révész Sándor (Haza és hazugság, május 28.) közvélemény-kutatási adatokkal bizonyítja, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala gyakorlatilag nem ártott sem Gyurcsány Ferencnek, sem az MSZP-nek, és még a Fidesz sem húzott közvetlenül hasznot belőle. (A baloldal népszerűségvesztésének fő oka a megszorító politika volt.) Ez igaz lehet a megvizsgált rövid időszakra. Hosszú távon azonban nemcsak a kormány új politikája volt tragikus, hanem gyilkos hatása lett a célzatosan megvágott hangfelvételnek is. Mert láthatóvá tette, hogy itt egy céltudatos megtévesztésről volt szó.

Gyurcsányra (érdekes módon jóval inkább rá, mint a pártjára) örök időkre ráégette a hazugság-politizálás bélyegét. Ezt Orbán Viktor kapitális hazugságai és önleleplezései (a magánnyugdíjpénztárakat meg kell védeni, „oszt jónapot”, pávatánc, ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok stb.) sem tudták felülírni a választók fe­jében. (Ebben a lakosság nagy részében eleven nacionalizmus, antiszemitizmus és a mindenható államban való hit is nagy szerepet játszik. Sokan nem akarnak egy kockázatokkal teli, szabad világban élni, önmagukról felelősen gondoskodni, lényegében egy nacionalista Kádár-rendszert szeretnének.)

Az őszödi beszéd koncentráltan tartalmazta azokat a hibákat és ügyetlenkedéseket, amelyeket Gyurcsány már korábban is elkövetett (öregecske feleségek, terrorista szaúdi focisták stb.). Ezek azóta is jellemzők rá (például amikor a választások előtt tett utalást az MSZP titkos pártkasszájára. Rosszat rosszkor. Egy pártvezető és miniszterelnök nem lehet ennyire fegyelmezetlen. Talán még Őszödön is lett volna remény, hogy néhány kemény ténnyel megváltoztassa a résztvevők véleményét. Türelmesen elmagyarázhatta volna, hogy az irányváltás elkerülhetetlen. Vagy akár már ott is lemondhatott volna. A botrány kirobbanása után is lemondhatott volna.

 

Véleményem szerint azért nem mondott le, mert töretlenül hitt a saját messianisztikus küldeté­sében, abban, hogy a problémát csakis az ő vezetésével lehet megoldani (akkoriban ezt egy CNN-interjúban is kifejtette). Ellenfelei bármikor lejátszhatják azt a hangfelvételt, de ő maga is bármikor képes újabb és újabb baklövéseket elkövetni. Ez a bajom Gyurcsánnyal. Nem tanul. Az őszödi beszéd évfordulóján is azt hangoztatta, hogy ő az egyetlen, aki le tudta győzni Orbánt. Ez minimum csúsztatás (hiszen az egyik győzelemhez mégiscsak szükség volt Medgyessyre). De rosszabb. Rögeszme.

Sokan sokszor ajánlották neki, hogy húzódjon hátrább a DK-ban, népvezér helyett legyen ötletgazdag tanácsadó és alkalmi tüzes szónok. Úgy tűnik, ezt a szerepet túl kevésnek találja. Nem nyugszik, amíg a hebehurgyaságával végleg el nem koptatja a demokrata oldal esélyét a visszatérésre. És akkor majd joggal kérdezhetjük meg: Cui prodest? Kinek használ?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.