Milyen lehet ez? Mint a békekölcsönjegyzés? Amikor remegő kézzel jelentkeztek a háziasszonyok, és közben látszott az éjfekete tekintetükön a kétségbeesés, hogy két hétig jó, ha zsírban pirított grízt tudnak majd adni a gyereknek – de hát ezt követelte meg a Párt. Vagy még mindig túl naiv vagyok? Szó sincs már a rációval és a lelkiismerettel harcot vívó szorongásról? Csak egyszerűen jött a direktíva, na, akkor szavazzunk, elvtársak?
Nyolcszázhetvenegy település képviselő-testülete kötelezte el már magát a kormány migrációs politikája mellett – jelentette be Kocsis Máté –, magyarán ennyiszer öt-tíz-húsz a polgárok bizalmából megválasztott ember adta írásba, hogy képes és kész az ész nélküli uszulásra. És ha ez nem volna elég, szombaton még konferenciát is rendeznek. Pedig a kvótaügyi nyilatkozatok elfogadásának gyakorlati következménye egyébként is nulla, ez semmi másról nem szól, mint annak deklarálásáról: bárhogy fütyül is az Orbán-kormány, kinevelt klientúrája készségesen táncol rá.
A kendőzetlen cinizmust csöppet sem menti, hogy Kocsis Máténak még az anyukája sem élt, amikor ez a társadalmi bázisépítési módszer már fel volt találva. A sztálini műszakban jeleskedő traktoristák konferencián beszélik meg, hogyan segíthetik még hatékonyabban a Párt céljait. Az aláíró fideszes önkormányzatok pedig megtárgyalják, mivel tudják segíteni a kormány munkáját az illegális bevándorlással és a tervezett népszavazással kapcsolatban. És ahogy a békeharc célja a háború volt, úgy a migránskérdésről való beszélgetésé az indulatok felkorbácsolása. Féljen, gyűlöljön, zárkózzon be az is, aki eddig látta: Magyarország nem ostromlott bástya a menekültügyben, hanem fogaskerék egy nagy gépezetben. És akkor járna el a leghelyesebben, ha azt keresné, hogyan vehet részt minél hatékonyabban a közös célok és megoldások megtalálásában.
