galéria megtekintése

Áfaragu Orbán módra

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 25. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Amikor a honi nagyfogyasztó és a nagytermelő egymásra talál, abból valami fenséges születik. Igaz, az asztalvégen szokás szerint ott marad a pórnép: neki jut a duma, esetünkben a mócsing. Előbbit beveszi, utóbbit kiköpi – ha tudja. A húst is legszívesebben hússal fogyasztó miniszterelnökről köztudott, hogy nagy szerelmese a disznónak: az állatnak nincs porcikája, amit parasztosan-magyarosan feldolgozva jóízűen el ne fogyasztana.

Vagyunk ezzel így pár millióan. Kolbásztöltési technikájáról szóló videói még nem szerepelnek ugyan a Nemzeti alaptanterv kötelező tananyagai között, de a komponensek összeválogatása és az arányok szakszerű megválasztása mesterre vall. Akit – mint a frissen vágott disznó húsát – körüldonganak a legyek. Zümmögésükből ért a kormányfő: hirtelen felindulásból elrendelte, hogy a sertéshús áfáját 27-ről 5 százalékra szállítsák le.

Ezt szereti legjobban a magyar, adjuk neki olcsóbban. Rogán Antal rögtön saját hatástanulmányt is kerekített főnöke döntésének igazolására, szerinte disznóhúsból fogy a legtöbb nálunk, ezért nem a baromfi részesül az áfacsökkentés kegyében. Empirikus alapokon nyugvó állításait a KSH most sem tudta számokkal alátámasztani. Persze, hogy baromfiból fogy több, de hát ez a felcsúti asztalnál ülőket hidegen hagyja. Ott legfeljebb a tojás játszik, hiszen a rántott hús panírjából az nem hiányozhat.

 

Orbán Viktor a reggeli rántottában is a kolbászt és a szalonnát becsülheti a legtöbbre. És azokat, aki e finomságok  előállításában részt vállalnak. Ők megérdemlik a kedvezményeket. A 25 milliárd forintos költségvetési bevételkiesés egy része, amit az áfacsökkentés okoz, náluk csapódik le. Végre emelhetik az áraikat, a lényeg, hogy a látszat fennmaradjon, a tőkehús valamennyivel olcsóbb legyen a hentesnél. És ha nem, hát el lehet verni a port a kereskedőkön. (A multikon.)

Mészáros Lőrinc bámulatos érzékkel vágott bele a sertésbizniszbe. A felcsúti polgármester uniós pénzekből épült neveldéje által termelt profit már-már gyorsabban hízik, mint maga a disznó. Az EU-s sertéstámogatások megduplázása és az áfa visszavágása lottófőnyeremény a számára. Csányi Sándor agrárérdekeltsége ugyan januárban kiszállt az évi egymillió sertésre méretezett mohácsi vágóhíd építéséből, de a kapacitásokat azért a Pick hosszú távra lekötötte. Látjuk, a konkurencia kinyírásának, az ágazat kifehérítésének termelői oldalon több haszonélvezője akad. Elég rájuk, valamint a közpénzek segítségével a csődből kimentett húsfeldolgozókra gondolni – Pápától Gyuláig.

A disznó győzött, a többiek várjanak a sorukra – üzeni a miniszterelnök. A sors fintoraként a magyar csodaló, Overdose gazdáját épp akkor csukták le cukorral folytatott milliárdos áfacsalás miatt, amikor a sertésáfát visszavágták. Orbán ezen is elmerenghetne, amikor a cukrospikszist a tálcára helyezi, hogy otthon ágyba szervírozza a vasárnap reggeli kávét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.