Áder János államfő hosszas vacillálás után azt közölte, hogy nem vesz részt május 9-én a moszkvai győzelem napi ünnepségen. Ezzel elkerülheti például azt, hogy együtt integessen a pódiumról Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea diktátorával. Hála istennek! E döntés azt bizonyítja, hogy talán még nem ment el a maradék eszünk.
De álljon itt a lassan már-már elkerülhetetlen de. De: a meghívás és annak utóélete pontosan jelzi, mennyire tisztázatlanok a viszonyok Európának ezen a felén.
Azzal kezdődött, hogy Putyin meghívása vagy Ádernek szólt, vagy Orbán Viktornak, de Putyin szavait vagy félrefordították, vagy félreértették, így aztán mégis Ádernek, aki február közepe óta nem tudta eldönteni, hogy eleget tesz-e a meghívásnak abban a rendkívül kényes helyzetben, amelyben egyfelől Paks kapcsán összepacsiztunk Oroszországgal, miközben valamennyi nemzetközi elkötelezettségünk az Oroszország elleni tömbbe szólít bennünket. Ez a tömb nem köntörfalazott: számos állam- és kormányfő mondott nemet a Kreml hívására. Angela Merkel például úgy, hogy megy is meg nem is: az ünnepségen nem vesz részt, de másnap Moszkvába utazik, hogy ott koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.
