galéria megtekintése

Gyógypedagógust!

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 06. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Ahogy elnézem a baloldali össze-visszaborulás pártjainak kétségbeesett próbálkozását arra, hogy végre találjanak közös főpolgármester-jelöltet egy minden felmérés szerint megnyerhetetlen választás megnyerésére, egyre biztosabb vagyok abban, hogy Magyar György téved. Ennek a városnak (illetve a városvezetés ellenzékének) nem ügyvédre van szüksége. Még csak nem is orvosra, színészre, várospolitikusra. Inkább egy sokat tapasztalt gyógypedagógusra.

Olyasvalakire, aki képes beleverni az össze-visszaborulás ön-agyonülésező és szanaszét nyilatkozó vezéreinek, hogy amit csinálnak, legfeljebb egy újabb méretes zakóhoz elég. Csak újabb kiábrándultakat és elpártolókat „teremt”. Előhúzhatnak még a kalapból pár jelöltet, veszekedhetnek róluk, akár meg is állapodhatnak, tökmindegy. Már pártjaik tagsága sem képes követni, hogy ma éppen ki a közös jelölt. Az külön kérdés, hogy tetszik-e nekik. Bár ez, úgy tűnik, egyelőre nem szempont.

Így viszont csak reménykedhetnek, hogy az övéik az ő jelöltükre szavaznak, akár tetszik nekik, akár nem, mert nem akarnak még négy évet Tarlósból. Aztán vagy elegen lesznek, vagy nem. A felmérések szerint „vagy nem”. Mert ki látott már olyan futballcsapatot, amelyet közvetlenül az Európa-bajnokság előtt állítanak össze, és minden különösebb felkészülés nélkül küldenek pályára? Oké, erre is volt példa: 1992-ben a polgárháború miatt az Eb-ről kizárt Jugoszlávia helyére behívott Dánia futballistáit a strandról gyűjtötte össze a szövetségi kapitány, mégis megnyerték az Eb-t. Jó, mondjuk ők eleve tudtak focizni.

 

A pesti baloldal viszont, úgy tűnik, még a pályára sem képes kifutni úgy, hogy közben ne rúgják fel és szét egymást. Nem tanultak a múlt hibáiból. Még mindig egymástól próbálják elcsábítgatni a fogyatkozó baloldali szavazótábort. Amelynek egyre kevésbé tetszik ez a produkció.

Mi lenne, ha csak tévedésből megpróbálnák ellesni például politikai ellenfelük módszerét. Két „Orbán takarodj” és autokrata orbánisztánozás között elgondolkodnának azon, hogy a kormányoldal vezére nem a választások előtt két hónappal, hanem a választási győzelem, illetve a vereség másnapján hirdette meg, hogy „egy a tábor egy a zászló”, hogy „meg kell alakítani a szabadság kis polgári köreit”, hogy Magyarországot újjáépítjük...

Aztán következett néhány év munka, minekutána legalább ők, maguk között tudták már, hogy ki mire alkalmas, kiből mi lehet. Kifelé pedig el tudták hitetni, hogy baromira tudják, mi kell az embereknek, hiszen éjjel-nappal csak velük foglalkoznak.

Nem kell megszeretni Orbán rendszerét. A módszereit se. Ki lehet találni helyette jobbat. A rendszer és a módszer helyett egyaránt.

Ha csak nem jó így, ahogy van. Orbánnal és Tarlóssal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.