galéria megtekintése

Gyilkosok

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 09. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Nem volt nap, hogy ne jósolta volna valaki: az „iszlám államnak” nevezett gyilkos banda jól kipróbált, nem kevés európai születésű tagja által megjelenik a kontinensen, és itt folytatja az öldöklést. Ez bekövetkezett. Újságírókat gyilkoltak le a terroristák Párizs közepén. A prófétáért álltak bosszút, meg a kalifájuk imázsán esett csorbáért. A Charlie Hebdo ugyanis karikatúrát közölt al-Bagdadiról, aki magát az IS kalifájává nevezte ki.

Szóval itt vannak, és ezt kell tudomásul venni. Gyilkosokkal van dolgunk, elvetemült gonosztevőkkel, akik Szíriában és Irakban iszonyú rezsimet működtetnek, s ezt akarják áthelyezni hozzánk is. Ennek semmi köze nincs sem Izrael Állam létéhez, sem a palesztinok sorsához, sem pedig a kőolaj világpiaci árához. Európában az ideológia ölt.

Lehet persze azon gondolkodni, mi tette ezeket az embereket, családokat, népeket a nyugati civilizáció elkeseredett ellenfeleivé, miért vetik meg az emberi jogokat és gyűlölik a nőket, miért akarják a más vallásúakat rabszolgává tenni. Lehet okot találni, de csak idióták állíthatják, hogy mindez megmagyarázható és elfogadható bármilyen szempontból is. Nem az, hiszen az iszlám hívőinek elsöprő többsége nem így gondolkozik és még kevésbé cselekszik így. A gyilkosok frusztráltsága nem lehet mentség.

 

Tévedtek, akik azt hitték, hogy a zsidó közösségek elleni gyilkosságok nem terjednek át a nem zsidó többségre. Ezek teljes dominanciára törnek. És csak minimum idióta tanácsolja azt, hogy „ne ingereljük őket”, alkalmazkodjunk a fanatikusok elvárásaihoz. Miért tennénk, amikor éppen az európai normák, az európai életforma, a demokrácia és türelem feladását várnák el. Hogy joguk legyen meggyilkolni gyerekeiket, ha azok illetlenek az ő szempontjukból, vagy a feleségüket, ha nem örül az ütlegeknek.

Egyébként is tudjuk, hogy amikor egy vallást, eszmét, személyt, népet szentté, sérthetetlenné, bírálhatatlanná nyilvánítanak, az magával vonja annak az eszmének, klikknek, személynek a zsarnokságát a másként gondolkozókon. A keresztény, zsidó, muzulmán fanatikus ebből a szempontból egykutya. Igen ám, de a terrort most az iszlám hittel, jelszavával visszaélő személyek indítják. Képtelenség úgy tenni, hogy ez mellékes körülmény. Nem az, mert e vallási terroristáknak célpontja lehet minden más, nem tökéletesen iszlám kultúra. Nem a muzulmánokról van szó általában, hanem a terroristákról, a mögöttük álló uszító imámokról és a luxusban élő pénzelőikről. Európa, a Nyugat megbirkózik velük, de a muzulmán többségű országokban elviselhetetlen károkat okoztak már eddig is.

Párizs közel van. A franciák ráébredtek, hogy alapértékeiket, szabadságukat támadták meg a gyilkosok. Meg fogják állítani őket. Minket pedig figyelmeztet: a fanatikusok, a szabadság, a demokrácia ellenfelei elsőre a szabad gondolatra, a szabad sajtóra támadnak. Az ő sötét világuknak ez a legnagyobb ellensége. Egyébként a leghatásosabb fegyver a zsarnokság ellen a poén, a humor. Kár, hogy nálunk nincsenek már vicclapok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.