Párizsban újra a vallásra hivatkozva gyilkoltak péntek éjjel, és úgy tűnik, hogy ez a jelenség még hosszú ideig velünk marad. De lehet-e a vallás, például a mi monoteista vallásaink nevében gyilkolni, amelyeknek egyik legfontosabb parancsa köztudomásúan az, hogy ne ölj? Lehet-e, ha a Szentírás azt hirdeti, hogy Isten az embert saját képére és hasonlóságára teremtette?
A felvilágosult humanisták szerint a válasz csak „nem” lehet. A vallás szerintük helyes és modern erkölcsi elveink tulajdonképpen első, még fejletlen és babonás megnyilvánulása, tehát ha helyesen értelmezzük, akkor idegen tőle mindaz a rémség, amelyet a nevében mindeddig elkövettek. Ez azonban tévedés: a vallás nem – vagy legalábbis nem csak – a mi szekuláris erkölcsi meggyőződéseink kicsit bénább első kiadása, hanem sajátos, önálló jelenség. Butaság azt mondani a párizsihoz hasonló esetek után, főleg ha nem muszlim és nem vallástudós politikusok mondják, hogy a gyilkos szervezetek félreértelmezik az iszlámot, amelyet valószínűleg jobban ismernek azért nálunk. Ahhoz, hogy egy politikai válságra válaszoljunk, nem a vallás, hanem a politika mibenlétét kell megértenünk.
Annyit kell csak kinyilvánítanunk, hogy bármi is legyen az iszlám vagy bármely más vallás tanítása tetszőleges értelmezés szerint, a különböző vallású, kultúrájú, etnikumú emberek együttélésének terepén, vagyis a politikában mindennek nem lehet semmi jelentősége. A vallási hit természete szerint nem igazolható és nem cáfolható, vagyis nem megbeszélhető, kívülről nézve csak annyi dolgunk van vele, hogy személyek és önkéntes alapon szerveződő közösségek választott életformájaként tiszteletben tartsuk. A politikai konfliktusokat viszont csak megbeszéléssel szabad eldönteni, itt tehát a vallásnak semmi keresnivalója nincsen, erre hivatkozni egyszerűen nem érvényes se zsidónak, se kereszténynek, se muszlimnak. Nemcsak gyilkolni nem lehet tehát a vallás nevében, hanem egyáltalán semmilyen, még a legszelídebb politikai lépések sem igazolhatók vele. Egyfelől.
