galéria megtekintése

Gyertyák

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 22. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nem volt könnyű kis méretben is érthető rajzi elemeket használnia Tettamanti Bélának, akinek ünnepi lapszámunk fejléce különleges megjelenését köszönhetjük. Semmi sem könnyű ötvenhattal kapcsolatban. Egyre kevésbé az. De egyelőre maradjunk a grafikai nehézségeknél, mert ha két lábra hatalmas kezet ültet a rajzoló, az nyilván elég súlyos segélykiáltás. A grafikusművész szándékai szerint olyan nagy, hogy jelezze, mennyire bántó a süketség, amely Nyugaton fogadta.

Ma már tudjuk az okokat, de akkor csak az értetlen tekintetek voltak. Hiszen mi megtettük a magunkét… Tettamanti persze még nem. Ötvenhat októberét gyerekként élte meg Dorogon, a hajdani bányavárosban. Emlékszik, ahogy a főutcán sörös bányásztorokkal énekelte több száz ember, hogy „Rákosit a Dunába, Gerőt meg utána. Hurrá!” Többre nem.

 

Gyertyát használt a fejlécben, mert arra már emlékszik, hogy az ablakokba kitett számtalan kis fénnyel emlékeztek otthon, miközben egy szót sem beszéltek arról, miért is pislákol a kis láng. A felnőttek tudták, a gyerekek megtudták valahogy. Ötvenhat karácsonyán bőrkabátosok jöttek Tettamanti Béla apjáért, a dorogi szénbányák főmérnökéért, majd sokáig semmit sem tudtak róla.

Utólag pedig azt: a bűne az volt, hogy tudott németül és angolul, ezért a Bécs–Budapest út mellett fekvő Dorogon sok nyugati újságíró kereste meg. Meséli a fia. Pillanatokra vagyunk tőle, hogy már csak az elbeszélések hallgatóitól tudjunk a forradalomról. Egyre régebben volt az ősz, amikor minden magyar egy kicsit szerelmes lett a másikba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.