galéria megtekintése

Gyávák olimpiája

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 23. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Az Etele téri, csupán az olimpia idejére felállított ideiglenes 15 ezres fedett csarnok lesz az új lélegeztetőgép.

Legalább ennyit elért a magyar kormány Merjünk gyávának lenni! munkacímet viselő olimpiai kampányával. Hiszen az illetékesek minden lehetséges eszközzel titkolták a 2024-es játékok majd 1400 oldalas megvalósíthatósági tanulmányát. Emiatt csupán a sajtóból lehet tudni, hogy például tízmilliárdokat szánnak mindössze pár hétig fennálló létesítményekre. Ennek ismeretében e „pillanatarénák” alighanem a lélegeztetőgépekhez hasonló hivatkozási alapjai lesznek azoknak, akik fel nem fogják, hogyan lehet efféle extra költéseket tervezni, amíg komplett magyarországi régiók tartoznak az Európai Unió legnyomorultabb térségei közé.

A kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság elhatározta tehát, hogy titokként kezeli, minek alapján döntött a törvényhozás és a Fővárosi Közgyűlés az ország következő évtizedét s legalább egy nemzedék jövőjét igen erősen befolyásoló projektről. Lehet tromfolni, hogy úgysem kapjuk meg a rendezési jogot, ezért nincs tétje az egész ötkarikás lelkesedésnek, ám Magyarországot azért szeretnénk komolyabban venni egy nívó alatti bohóctréfánál, ezért abból indulunk ki, hogy a parlament több mint vicc. És azért a pályázatra is elmegy tízmilliárd.

 

Ha viszont így van, akkor fel kell háborodnunk azon, amit a pályázatot támogató döntéskor a Fidesz és a Jobbik igennel szavazó képviselői tettek. A frakciók ugyanis egy nappal a vita előtt kapták meg a dokumentummonstrumot, azaz lehetetlen feltételeznünk, hogy a képviselők elolvasták a szöveget. A politikusok úgy szavaztak hazájuk holnapjáról, ezermilliárdokban mérhető tétről, hogy nem ismerték meg a részletes kalkulációkat, a kockázatokat, és az előnyöket is csak feltételezhették. Ennél rémisztőbbet nem lehet elképzelni. Ma az a felfoghatatlan helyzet áll fenn, hogy a Népszabadság néhány újságírója többet tud az olimpiai projekttel összefüggő számokról, tervekről, ötletekről, rizikókról, mint amennyit az ügyről már régen leszavazó képviselők többsége. Ők megismételték azt, amit a paksi bővítésről szóló határozat alkalmával bemutattak.

Tették ezt olyan időszakban, amikor az ötkarikás gazdasági katasztrófák szinte gyakoribbak, mint a Felcsút NB I-es győzelmei. Amikor Krakkó lakosai népszavazáson utasították el a téli olimpiai pályázat tervét, Oslo az egység hiánya miatt visszalépett, Hamburg pedig referendumot írt ki a 2024-es nyári játékokra szóló pályázatról. Ehhez képest a lapunk birtokába jutott hatástanulmány szinte veszélyforrásként emlékezik meg a népszavazás lehetőségéről.

A teljes anyagot átolvasva persze érthető a dokumentum rejtegetése. Ez a terv súlyos erkölcsi dilemmákat vet fel, összetett problémákat mutat be, komplex kihívásokat tár fel. És aki ilyen ügyben megfosztja a közösséget az információktól, kizárja az ország túlnyomó részét a vitából és a döntéshozatalból, annak nincs is köze e közösséghez.

De legalább gyávaságban még kvalifikálhatja magát a játékokra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.