Megszűnik a Jégbüfé! – jajdult föl egy emberként az ország, nagyobb csapás ez a nemzeti rigójancsi-kultúrára, mint egy Leslie Mandoki’s Soulmates-koncert.
Lehet, hogy énbennem van a szoftverhiba, sőt azt a lehetőséget sem zárnám ki, hogy hard- az a szoft-, mármint hogy máshogy állnak az ízlelőbimbóim, vagy nem tudom, de én tényleg semmit nem tudnék felhozni a Jégbüfé mellett; már azt sem értettem, amikor néhány éve a Mammut mellett újabb intézmény nyílt ugyanezen a néven, a „legendás” Felszab téri Jégbüfé imázsát még jobban kiaknázandó.
De hát mi a túrótól lenne legendás a Jégbüfé? Talán még ’53-ban, a nyitáskor lett az? Azt még el tudom képzelni, hogy egy padlássöpréshez, egy kuláküldözéshez vagy egy koncepciós perhez képest tényleg jó volt az a lúdlábtorta vagy az a sarokház, minyon (amit a szocialista sütőipar az ötéves tervből kinyom). De aztán?
