galéria megtekintése

Gyalázat

32 komment


Gergely Márton

Még jó, hogy öt nap után észreveszik – írja a szilveszter éjjelén Kölnben történt ocsmány bűncselekményekről egy hölgy szerkesztőnknek címezve. Tény, hogy a történteket eleinte rosszul mérte fel mindenki. Az illetékes rendőrség a szilveszteri bulira visszatekintve még békés estéről írt, és csak néhány szemtanú és egy helyi újság kitartásán múlt, hogy a pályaudvar és a dóm közötti téren kifosztott és megalázott nők szenvedése elérte előbb Köln, majd Németország ingerküszöbét.

Körbetáncolós módszernek nevezi a német rendőrség azt, amikor szervezett bűnözői csoportok a tömeget kihasználva bekerítik áldozatukat, majd figyelmüket elterelve kifosztják őket. A tettesek elfogása rendkívül nehéz, elítélésüket pedig tovább nehezíti, hogy a tömeges elkövetési mód miatt szinte lehetetlen megállapítani, ki miért is felelt a bűntény során. Kölnben a szilveszteri forgatagot kihasználó elkövetők számos esetben molesztálással terelték el női áldozataik figyelmét, de volt, akinek ruhájába szándékosan dobtak petárdát. Mások lealjasodva egyszerűen kihasználták a nők védtelenségét és a hatóságok távollétét.

Ezeket a bűncselekményeket fel kell tárni, a tetteseket meg kell büntetni, és a rendőrségnek kiemelt feladata, hogy az ilyen eseteket a jövőben megakadályozza. Kölnben erre pár héten belül szükség lesz, hiszen a városban a farsangot lényegesen komolyabban veszik, mint szilveszter estéjét, különösen a hamvazószerdát megelőző csütörtökön kollektív utcai lerészegedést hozó „nőnapot". Aki még nem élte át, milyen a weiberfastnacht, el sem tudja képzelni.

 

Miért kéri azonban számon a Népszabadságon valaki a kölni szilveszterről szóló híreket, mielőtt azok Berlinben politikummá váltak volna? Az újságíróiskolában a hírérték tanítása kapcsán azt mondják: az nem hír, ha a kutya megharapja a postást, de az hír, ha a postás harapja meg a kutyát. Önmagában vezető hír lenne-e Magyarországon, hogy Kölnben szilveszter éjjelén mintegy száz embert kifosztottak, és az áldozatok mintegy negyede durva szexuális zaklatásról számolt be? A hírt rajtunk számon kérő nőt aligha az áldozatokkal való együttérzés fűtötte, hanem a feltételezett elkövetők etnikai hovatartozása. Míg Magyarországon egyesek tudni vélik, hogy „migránsbandák támadtak" a dómtéren, a német rendőrség az ismeretlen elkövetők kapcsán azt feltételezi, hogy azok észak-afrikai, arab származásúak lehettek, ahogy arra a szemtanúk beszámolói utalnak, és szervezett bűnözői körökhöz tartoznak. Akik most azt követelik, a Népszabadság végre nevezze nevén a tényeket, átsiklik a fölött, hogy a tényeket egyelőre nem ismerjük.

Kedden szerkesztőségünknek arról is döntést kellett hoznia, mennyire tartja fontos hírnek legkevesebb 34 ember halálát az Égei-tengeren. Végül a kölni molesztálások az újság címlapjára kerültek, az Európában elérhető biztonság reményében életüket vesztő menekülőkről csak a belső oldalakon írtunk. Mert a görög partoknál zajló tragédia lassan annyi újdonsággal bír, mint amikor a kutya megharapja a postást. És ez a tény emberileg felfoghatatlan.

A következő napokban Magyarországon sokan arra pazarolják majd idejüket, hogy a menekültügyben ellenkező véleményen lévőket azzal revolverezzék, miért nem háborodtak fel hangosabban, önostorozóbban a német nőket ért sérelmen, vagy miért nem gyászolnak látványosan az újabb vízbe fúlt menekült családok halálán. A fájdalmak versenyeztetésében azonban egy csepp részvét sincsen, az csak még egyszer meggyalázza mindkét tragédia áldozatait.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.