Gumicsontkovácsok

Hogy amúgy a Fidesz számára komplett nemzedéket temetett maga alá a netadó – az első körben szintén gumicsontnak tartott – ötlete? Hogy kinek jut eszébe az, hogy amikor már áll a korrupció, a szemenszedett rablás, a totális fékevesztettség, az alázat teljes hiátusának tégláiból épített piramis, akkor az innen nézve eszement kísérletnek, onnan nézve rendpárti bravúrnak tekintett kocka lebontja az egész építményt? Hogy az űrstratégák munkássága mellett egy hónap alatt tizenkét százalékot bukik a párt a teljes népesség körében? Hogy épp azokat gyanúsítják klasszikus tankönyvi modell bevetésével (lásd: framing, tematizáció stb.), akiknek korábbi sikereit a modellek újragondolásával, mintegy forradalmi akciókkal magyarázták?

Lehet, hogy a válaszok nem elégségesek az elméletek cáfolatához, ám nem ez a lényeg, hanem az: úgy nézünk ki olykor, mintha a politikai Activity egyetemi bajnokságán lennénk, ahol amolyan laboratóriumi körülmények között lehet tesztelni és díjazni a megoldásokat. Pedig nem ott vagyunk. Hanem ott, ahol nem is olyan régen az MSZP is járt, s azóta sem talált ki a labirintusból.

Amikor a résztvevők már nem értik, mi történik körülöttük. Amikor ráküldik a Hír TV-t a tüntetésszervezőkre, mert az régen működött. Amikor a nyilvánosság újabb szerkezetváltozása nem tűnik föl. Amikor a társadalom sokkal differenciáltabb, mint amire a megszokott „érezzük a néplelket”-tel lehet reagálni. Amikor nem értik, hogy Rogán Antal Portik-bulija, Kósa Lajos milliós mulatása nyilvános lesz, mert 2014-ben képtelenség kontrollálni az információk totalitását. Amikor már minden húzás tréfának tűnik, s kapkodják a fejüket, mert nem látszik a kiút a karikából. Amikor késő rájönni: kommunikációval sok meccset lehet nyerni, de egyetlen háborút sem, mert azt a valóság nyeri, mert van olyan lopás, ami fölött nem huny szemet senki.

Az, amikor a jövőt viszik el.