galéria megtekintése

Gumicsont

2 komment


Fekete Gy. Attila

Kövér László ismét felkavarta a közéletet. Még ha csak egy napra is. A szolnoki Új Néplapnak adott interjújában katasztrofális hibának minősítette a sorkatonai szolgálat 2004-es eltörlését, amit sokan máris úgy értelmeztek, hogy a Fidesz a sorkatonaság visszaállítását tervezgeti. Pedig Kövér csak annyit mondott, hogy a terrorizmust és az illegális migrációval összefüggésben is terjedő bizonytalanságot látva egyáltalán nem zárja ki, hogy erre rákényszerülünk a nem túl távoli jövőben. Még azt is elismerte, hogy egyedül nem is tudnánk visszahozni a sorkatonaságot, mert az összes sorköteles férfi elmenekülne az országból. Úgy tűnik, kissé túllőtt a célon.

Nemrég sok lány és asszony rágott be rá, amikor azt mondta, „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”, pláne hogy még Ákos is rátett erre egy lapáttal. Ám a sorkatonaság visszaállításával riogatni a már e nélkül is Bécs, München és London felé kacsingató fiatalokat, már több, mint amit a Fidesz szó nélkül hagyhat, még akkor is, ha maga az egyes számú tagkönyv birtokosa mondta.

Most tekintsünk el attól, hogy szakmailag mennyire védhető és életszerű sorozott katonákkal felvenni a harcot a terrorizmussal és a migrációval szemben! Ne firtassuk, hogyan, mennyire és mire lettek kiképezve egykor a sorkatonák! Nem ezek miatt szólalt meg sietve a miniszterelnök, miután már Kósa Lajos is „elvi lehetőségként” beszélt a sorkatonaság visszaállításáról.

 

„Nincs és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kormányülésen. Sem most, sem később nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, semmilyen módon nem tervezik megnyitni ezt a kérdést Magyarországon” – szögezte le.

Nem véletlen a gyors reakció, mert Kövér azzal okozott zavart a centrális erőtérben, hogy azt mondta, amit eredetileg a Fidesz is hirdetett. Hogy szükség van a kötelező sorkatonaságra. És ­Deutsch Tamás hiába próbálta jól időzített posztjával azt sulykolni követőibe a Facebookon, hogy a Fidesz elnöksége már 2004-ben határozottan kiállt a sorkatonaság végleges eltörlése mellett.

A Fidesz katonapolitikájának története nem 2004-ben kezdődött.

A rendszerváltoztatás után szakpolitikusuk, Waschler Tamás költségvetési okokból „belátható időn belül nem tartotta reálisnak egy tisztán hivatásos hadsereg létrehozását”. Amilyen állapotban ma a magyar haderő leledzik, Waschlernek igaza volt. Orbán első kormányzása idején nem is került napirendre a téma. Csak 2004-ben lett „eltörléspárti” a Fidesz. Nyilván a mindig pragmatikus Orbán csapata felmérte, hány szavazatot vihet a további ellenállásuk. Orbán vélhetőleg most is pragmatikus szempontok miatt zárta le rövid úton a Kövér interjúja nyomán kirobbantott vitát. Nem akar még több magyart Londonban látni.

Higgyük el, hogy a sorkatonaság tényleg nincs napirenden. Végül is pár éve azt is elhittük, hogy a kormány a KDNP minden erőfeszítése ellenére sem vezeti be a kötelező vasárnapi zárva tartást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.