Sándor Mária és csapata a Kossuth téren ma újrateremtené a csodát. Csak néhány nappal az után, hogy tízezrek ünnepelték a labdarúgás nemzetet összefogó erejét, most kipróbálják: mire képes a szolidaritás? Ha ily nagy a vágy a büszkeségben való közösségre, van-e erő osztozni a szükségben is?
A pénteken az ország főterére állított színpad már maga is a szolidaritásról szól. Semmelweis-napra, az egészségügyiek szakmai ünnepére állítják, de a baj, ami emeli, már éppúgy a pedagógusoké, mint az ápolóké, orvosoké. Mindenkié, aki valaha közfinanszírozott iskolával, kórházzal, rendelővel kapcsolatba kerül.
„Beteg az ország, gyógyítsuk meg! Nem engedhetjük, hogy nővéreink, orvosaink tömegesen hagyják el az országot!" – így szól a nagygyűlés fő üzenete, de nyilvánvaló, hogy nem az lesz a legnagyobb vesztes, aki elmenni kényszerül, hanem az, aki marad itthon betegen, de csak felületesen ellátva. Mert nincs aki ápolja, aki gyógyítsa, aki az orvosát segítse. Ahogy az sem kétséges, hogy a pedagógusok bedarálásának, szakmai szabadságuktól való megfosztásnak is elsősorban a kezük alatt felnövő gyerekek lesznek a kárvallottjai.
