galéria megtekintése

Gördülő pénzek

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 09. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

Frenetikus. Ahogy régi harcostársak egymásnak esnek. Szertefoszlik közös múlt, emlékek, cirádás szavak, amelyekkel egykoron a közösség figyelmébe, bizalmába ajánlották a másikat. Olyan, mint egy kutyaviadal, csakhogy a kutyák szövetségesből nehezen lesznek ennyire vad és könyörtelen ellenfelek.

Az Országos Cigány Önkormányzatnál nem a bili borult ki, hanem egy teljes konténer fekália. Naivitás azt hinni, hogy az elorzott támogatások, a pazarlás, a rokoni, baráti juttatások mindegyikére fény derül, s a honpolgárnak lassacskán az a tapasztalata, hogy inkább a jótett nyeri el méltó büntetését. Fölösleges boncolgatni, hogy Farkas Flórián rókaléte, vagy alattvalói hajbókolása dönt majd az ügyben, azaz leveszi-e róla a kezét a miniszterelnök, vagy éppen arra van szüksége, hogy megbízottja az eddiginél is kiszolgáltatottabb legyen. Orbán Viktor káderhúzásaiban a versenyeztetésen túl a kiválasztottak szoros pórázon tartása is meghatározó.

Ezért aztán még véletlenül se szűkítsük a botrányt romaüggyé. A közállapotok egyre felismerhetőbb szimptómája, hogy mit mernek, majd a botrány küszöbén mire vetemednek a vélt vagy valós bizalmi körbe tartozók, akik idővel egyre inkább úgy ítélték meg, hogy mamelukként érinthetetlenek. Fent, a hatalmi piramis tetején alaposan átrendeződtek a kifizetőhelyek, a vezér a bebetonozás nélkülözhetetlen elemének tartja a személyesen neki hálás vagyonos kaszt begyűjtését, ami viszont ennek receptjét illeti, az közkinccsé vált. Kisebb tételekben és primitívebben, avagy kevésbé furmányosan a zsoldosok is igyekeznek lecsípni maguknak ezt-azt. Odalent is toborzódnak különböző rendű és rangú klientúrák, ezek azonban nem annyira zártak, mint a csúcson, s elég egy zárlat, egy kiütött biztosíték – a gondosan összeválogatott, baráti testület tagjai egymásnak esnek.

 

Gaskó István, a Liga és a VDSZSZ első embere se gondolta volna, hogy ilyen kényelmetlen helyzetbe kerül, hiszen annak idején ügyesen váltott, s lett a gördülő sztrájkok atyamesteréből a gördülő pénzek embere. Most rúg, csíp, harap, kizár. Látszik, hogy azért nem felejthető el olyan könnyen az érdekvédelem, ha a saját érdek a tét. A nyomozók gyanús számlákat vizsgálnak, és állítólag a százmilliós sztrájkkasszának is nyoma veszett. A tekintélyes, de sokak által kormányközelinek tartott szakszervezeti vezető eközben azzal sem törődik, hogy a belső viszály súlya alatt összeroppan saját szervezete.

Pártütést kiált Farkas Flórián is, aki szintén szívesen állna bosszút a maga alá besöpört intézményen – az őt elárulókra lapátol minden szennyet, szívesen venné a feloszlatott önkormányzatot is, csak ő ússza meg az ügyet sértetlenül. Majd egy új, megtisztult szervezet élén ő is megtisztul.

A higgadt, látszólag a közért fáradozó emberek úgy szedik le most egymásról a keresztvizet, mintha eddig nem a konfliktusokat mindenáron elsimító, régóta leszedált érdekvédők lettek volna. Hirtelen váltak harcosokká, igaz, más pályán, más tárgyban, más profillal – és nem azokkal a jogosítványokkal, amelyeket a rájuk bízott közösség adott a kezükbe.

Nehéz lesz megmenteni őket. De talpra fognak esni. Mert ha nem, a bejáratódott függelmi rendszer láthatja kárát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.