Gépmagyar

De úgy ám, hogy ezenközben a magyar szavazók kommentjei is végig arról szóltak, hogy ők maguk szintén Shaqiri találatát tartják a legszebbnek, de hát mit csináljunk, nem szavazhattunk egy svájcira; egyébiránt ők is meg mások is ugyanígy összefoghattak volna.

A csüggedőknek mondjuk: azért ez tényleg példátlan nemzeti összefogás. Ha csak egy kicsit tágítjuk a kört, be fog ugrani, hogy miközben bármit tesz is a hatalom az emberek sérelmére, azok pedig nem igen akarnak kimenni az utcára, mintha nem érdekelné őket már a saját sorsuk se, a kormány tervezett netadója robbanásszerűen aktivizálta őket; a lánchídi mobiltelefonos vonulás pazar képei bejárták a világsajtót, hát ilyenek a magyarok, ilyen öntudatosak, nem lehet velük mindent megcsinálni.

S tényleg, mintha a magyar ember igazi közege a világháló volna. A gép előtt ülve szárnyakat kap, s ha kell, akár az egész világ ellen áll ki magáért és honfitársaiért. Ki tudja, ha előbb adnak a magyar kezébe komputert, világhálót, és csatába menés helyett kommentet kell írni, meg szavazni, nincs itt se Mohács, se Muhi, se Világos, sőt a magyarok rombolják le a Bastille-t is, persze, csak a monitoron, virtuálisan, de ez nem számít, hiszen mára már a virtuális világ lett a valóság.

Az utca egyébként kényelmetlen, hol hideg van, hol meleg, mindenféle figurák vetődnek mellénk, a szónok se azt mondja, amit mi mondanánk, s valakik mindig túlspilázzák az egészet. Otthon viszont kényelmes székünk van, klaviatúránk épp a kezünkre áll, s nem kell hozzá átöltözni, ha ki akarjuk forgatni a világot a tengelyéből. Gépünk előtt ülve bátrak és kérlelhetetlenek vagyunk, de főleg okosak; ha hatalom volnánk, mi is rettegnénk nettől, világhálós szavazástól, minden efféle rebellis praktikáktól.

Tavasszal egyszer már legyőztük a világot. Akkor a valaha élt legjobb futballistára kellett szavazni. S noha a világ Pelét, Maradonát, Ronaldót, Messit tartotta esélyesnek, a beszámolók szerint „a magyarországi szavazatokkal hamar egyértelművé vált, hogy ennek a harcnak csak egyetlen nyertese lehet: Puskás Ferenc”. Magyarok vagyunk, vagy mi a szösz.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa