Ünneppé emel az esemény egy hétköznapi szerda délutánt, amikor amúgy nem történik semmi, nem vált műsort a mozi, s csak másnap érkeznek új kütyük a város széli diszkontokba.
Édeskömény és szegfűbors ízét teríti szét az ostyavékonyságúra szelt mediterrán szalámi, s az arcokon olyasféle áhítat, mintha valóban Krisztus testét vennék magukhoz. Nem mondja ki senki hangosan, hisz nem lenne illő, de tán arra gondolnak: többet járnának templomba, ha a száraz ostya helyett efféle manna lenne az áldozati falat. A leheletnyi karikát pompás talján gép szeli, a maga kategóriájában minimum egy Ferrari. A színe is olyan, izzón vöröslik, kézzel hajtott krómkerekek működtetik a félszekrénnyi dizájnremeket, halk surrogású gépistennőt.
Majd hirtelen csend lesz. A vendégek sorában ülő borász arról kezd beszélni, hogy a merlot-nak köztudomásúan és jellegzetesen lánybőrillata van. Az asszonyok pironkodva lehajtják a fejüket, egyikük értetlenkedve visszakérdez, mert ő „limebőrt” hallott, és a citrusos ízvilág sehogyan sem passzol a fajtához.
Férfiszemek élénkülnek.
A borász azt magyarázza, hogy egy igazán jó merlot olyan, mintha a nő füle és válla közötti nyakrészbe fúrná bele puhán magát a férfiorr, s időzne el ott, ameddig csak ideje van a világnak. Ebben a kipárnázott hajlatban elnyugszik a lélek, leeresztődnek a kivont kardok, a csörte zajok mintha selymes bársonyra hullanának, s tompítódnának csenddé. Az a néhány négyzetcentiméternyi terület testtájékból menedékké lényegül, a bőr édeskés kipárolgása maga lesz az oltalom: a vad rengetegből nyájas fotelbe települ általa a zaklatott harcos. Nem kell tovább küzdeni, megfelelni elvárásoknak, eljátszani a sérthetetlent, a mindig topon lévőt, az örökké szemfülest, a folyton ébert.
Eközben a háttérben mintha maga a gépistennő is nyakat növesztene, mindjárt a tányérnyi körkés és a fémes vágólap között. De ez csupán illúzió, a hűvös hideg acél meg sem moccan, s ha tekintet rátéved is, borzongva továbbkalandozik.
– Fiam, hozzon egy kis merlot-t – eszmélnek aztán a hallgatóságból többen, s intenek a serény pincérek felé. A kitöltött poharakba pedig úgy kortyolnak, mintha minden ezen múlna.
